Szakértelem, precizitás és együttműködés

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűnügyi technikusok szakmai versenyét tartották Békés vármegyében.

Nincs két teljesen egyforma helyszín, minden eset más, de mindenhol ugyanolyan aprólékos, pontos munkát kell végezni. A bűnügyeknél helyszínelők számos eszközzel, módszerrel dolgoznak, különböző tudományos vizsgálatokhoz keresnek nyomokat, anyagmaradványokat. Ehhez egyrészt tudásra, tapasztalatra van szükségük, és elengedhetetlen az is, hogy jól együttműködjenek egymással. A hétköznapi feladatok megoldása mellett minden évben egyszer versenyben is bizonyítják felkészültségüket.

A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága idén október 3-án tartotta meg a Bűnügyi Technikai Osztály korábbi, tragikus hirtelenséggel elhunyt vezetőjéről, Wéber Károly r. alezredesről elnevezett emlékversenyét. A városi rendőrkapitányságok csapatai a főkapitányság Doboz-Szanazugban lévő oktatóbázisán egy technikus és egy bizottságvezető összeállításban mentek végig hét állomáson. A szakmai program megnyitóján dr. Kis Péter r. ezredes, vármegyei bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes és Kaczkó Éva r. százados, megbízott bűnügyi technikai osztályvezető köszöntötték a résztvevőket és ismertették a feladatokat. A versenyzők embercsempészés helyszínén autót szemléztek, fegyvereket szereltek szét és raktak össze időre úgy, hogy a feladat leírásának értelmezésére is nagy figyelmet kellett fordítaniuk. Haláleset helyszínén dolgoztak, kutyával szagmaradványt kerestek és szagmintát rögzítettek, majd lábnyomokat vizsgáltak, amelyekből az elkövető járásának jellegzetességeit is meghatározták. Meg kellett találniuk azt a módszert és gépbeállítást, amivel sötétben egy lőirányt a legjobban le lehet fotózni. Kérdés volt az is, honnan lőtték ki az egy épület ablakán átment és falba csapódott lövedéket. Az elméleti kérdéseket pedig időzített diákon kapták, így a párosoknak csak korlátozott idejük volt arra, hogy megtalálják és egy megoldólapon bejelöljék a helyes válaszokat.

A versenyzők teljesítményét a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ Kriminalisztikai Szakértői Intézetének Fegyverszakértői Osztályáról, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodáról, valamint a Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Nógrád, Tolna, Vas és Zala vármegyei rendőr-főkapitányságokról érkezett szakemberek értékelték. A díjátadón Vörös Ferenc r. dandártábornok, Békés vármegye rendőrfőkapitánya méltatta a versenyzők teljesítményét, és a köszönetet mondott nekik a mindennapi munkájukért is.

A párosok versenyében a legjobb teljesítményt a Szarvasi Rendőrkapitányság kettőse nyújtotta, így Házi Zsolt r. főhadnagy és Kiss Zoltán r. főtörzszászlós vehették át az első helyezettnek járó díjat. Második lett az Orosházi Rendőrkapitányság csapata, dr. Rosta-Gera Ágnes r. főhadnagy és Valaczkai Tamás r. zászlós. A harmadik helyen pedig a Gyulai Rendőrkapitányság párosa, László László r. főhadnagy és Szakadáti Norbert r. törzszászlós végzett. A legjobb bűnügyi technikusnak járó különdíjat Szakadáti Norbert r. törzszászlós érdemelte ki, a legjobb szemlebizottság vezető pedig dr. Rosta-Gera Ágnes r. főhadnagy lett.

<< Vissza az előző oldalra