Szakmai konferencia az Idősek Világnapja alkalmából
A Győri Rendőrkapitányság „Idősen Biztonságban” címmel, 2022. október 3-án a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara épületében tartotta meg rendezvényét.
Az ENSZ közgyűlése 1991-ben nyilvánította október 1-jét az Idősek Világnapjává, ráirányítva a figyelmet a szépkorúakra, a korosztályt érintő problémákra, az áldozattá válás magasabb kockázatára és a megelőzés lehetőségeire.
Megyénk rendőrsége egész évben kiemelt figyelmet fordít az idősek védelmére. A bűnmegelőzési szakterület munkatársai a propaganda tevékenység fokozása mellett, a megelőzés minden lehetséges eszközével igyekeznek fellépni a nyugdíjasokat és a szépkorúakat érintő bűncselekmények megelőzése, visszaszorítása érdekében.
A konferencián több Győr-Moson-Sopron megyei hivatal és szolgáltató képviselői vettek részt és tartották meg szakterületükre vonatkozóan az előadásaikat. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságot dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, megyei rendőr-főkapitány, és Nagy Ágnes rendőr ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes képviselte, a Győri Rendőrkapitányság részéről Váczi Attila rendőr ezredes, kapitányságvezető volt jelen. Az eseményt dr. Dézsi Csaba András, Győr Megyei Jogú város Polgármestere nyitotta meg.
A Győri Nemzeti Színház Stúdió Színházának színitanodásai Kszel Attila rendezésében „Az unokázós eset -bűnmegelőzési vígjáték kis-és középnyugdíjasoknak” címmel nagy sikert arató színdarabbal nyitották meg az eseményt, majd a szakmai előadások következtek.
A rendezvény lehetőséget biztosított arra, hogy az idősekre való fokozott odafigyelés, törődés, a nyugdíjas korosztály áldozattá, sértetté válásának megelőzése érdekében megyénkben a társadalmi összefogás mind nagyobb körben szélesedhessen ki.