Tamásiban is értekeztek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumot szerveztek a városi rendőrkapitányságon, melyre a környék települések és a körzetben működő szervezetek vezetői is meghívást kaptak.

A Tamási Rendőrkapitányságon tartották meg 2022. november 15-én a város,- és a környező települések vezetői, valamint a rendőrséggel együttműködő szervezetek képviselői számára a Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumot. A rendezvényen részt vett Szabó Csaba r. dandártábornok, Tolna megye rendőrfőkapitánya, a kapitányság vezetői, valamint az önkormányzatok,- a Kormányhivatal,- az Önkormányzati Tűzoltó Egyesület, a környékben működő polgárőr egyesületek, iskolák, nemzetiségi önkormányzatok  képviselője, valamint több meghívott vendég.  

Az értekezleten dr. Kuti István r. ezredes, a Tamási Rendőrkapitányság vezetője ismertette a járás 2022-es év első tíz hónapjának közbiztonsági- és bűnügyi helyzetét, majd a jelenlévőkkel a településeken felmerülő problémákat beszélték meg. Az egyeztetésen olyan probléma nem merült fel, ami az egyébként kedvező statisztikai folyamatokat negatívan befolyásolná, azaz a lakosság szubjektív közbiztonság érzetét rontaná.

Dr. Kuti István a kapitányság vezetése és munkatársai nevében megköszönte a Tamási járás településein működő polgárőr egyesületek, civil szervezetek, egyesületek és önkormányzatok aktív munkáját. Biztosította őket arról, hogy együttműködésükre és a közös szolgálatokra továbbra is számítanak.         

 

<< Vissza az előző oldalra