Tolna Megyei Lőverseny Deák János emlékére
A szászvári lőtéren az akadályokkal teli megmérettetésen 18 csapat versenyzői mérették meg magukat.
Két szekszárdi rendőr – Goják Zoltán rendőr főhadnagy és dr. Eördögh Attila rendőr főhadnagy – kezdeményezése alapján 2021. október 14-én harmadik alkalommal szervezték meg a Tolna Megyei Lőverseny elnevezésű megmérettetést a szászvári lőtéren. A versenyt az idei évben is a 2019-ben fiatalon elhunyt lőkiképző, Deák János emlékére ajánlották fel kollégáink. A verseny célja a fegyveres szolgálatot ellátó egységek tagjai lőkészségének összemérése, a lőfegyver-kezelési és lőfegyver-használati jártasság fejlesztése és a társszervek közötti személyes kapcsolat erősítése volt.
A megmérettetésen a Tolna megyében szolgálatot teljesítő rendőrök, a megyei rendőr-főkapitányság által alkalmazott fegyveres biztonsági őrök, a Tolna megyei vám- és pénzügyőrök és büntetés-végrehajtásnál szolgálók, valamint az 5 Fegyver Kupa Egyesület tagjai képviseltették magukat. A versenyen 18 – egyenként három fős – csapat indult.
A versengést Szabó Csaba rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány nyitotta meg. Ezt követően a versenyzőknek egyéniben öt, számos akadállyal tarkított pályán kellett teljesíteni a legjobb tudásuknak megfelelően. A hatodik pályán pedig a regisztrált 18 csapat tagjainak közösen kellett megküzdeni az akadályokkal.
A verseny végén négy kategóriában hirdettek eredményt.
A női kategória:
I. Illés Bianka rendőr hadnagy Szekszárd Rk.
II. Dr. Kárpáti Réka r. őrnagy Szekszárd Rk.
III. Győrfiné Fuchsberger Melinda r. főtörzsőrmester Bonyhád Rk.
A férfi kategória:
I. Péter Viktor r. zászlós Dombóvár Rk.
II. Márton Róbert r. őrnagy Szekszárd Rk.
III. Kertész Roland r. zászlós Tamási Rk.
Csapat:
I. Paks Rk. 2-es csapata Bagladi Zoltán r. zls., Héring Gábor r. ftörm., Szabó Tamás r. ftörm.)
II. Bonyhád Rk. csapata (Nagy Péter r. zls., Sántha László r.zls. , Zele András r. törm.)
III. Tolna MRFK (bukottak nevű) csapata (Major Péter r. szds, Szemes Norbert r. tzls., Varga Orbán r.tzls.)
A Speciális kategóriában, a megyében lőkiképző képesítéssel rendelkező rendőrök és a budapesti 5 Fegyver Kupa egyesület tagjai mérték össze tudásukat.
A Speciális kategória:
I. Sebestyén Tamás r. zls. Tolna MRFK
II. dr. Eördögh Attila r. fhdgy Szekszárd Rk.
III. Héregi Tamás r. törm. Paks Rk.