Újra lesz Rendőrnap a Városligetben!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Idén X. alkalommal rendezik meg az Országos Rendőr- és Tűzoltónapot Budapesten. A jubileumi rendezvényen a már hagyományos látványos programok mellett számos újdonsággal, versenyekkel és értékes nyereményekkel várják a látogatókat április 22-én. 

 
Három év kihagyás után 2023. április 22-én, szombaton a Városligetben várnak mindenkit – elsősorban fiatalokat és családokat – a X. Országos Rendőr- és Tűzoltónap szervezői. 
 
Az egésznapos programot az I. kerületi Szent György térről háromnegyed 9-kor induló rendőrségi konvoj és a III. kerületi Flórián térről induló tűzoltókonvoj, a Hagyományőrző Rendőrszázad, valamint a Készenléti Rendőrség Zenekara és a Katasztrófavédelem Központi Zenekarának a Városligetig tartó vonulása vezeti fel. 9 óra 15 perctől a Hősök terén térzene csábítja a nézelődőket, a hivatalos programot pedig 10 órakor Budapest rendőrfőkapitánya és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője nyitják meg a városligeti nagyszínpadon . A folyamatosan zajló programok moderátora Szécsényi András – Szecsó. Lesz többek között lovas, kutyás, légirendészeti, harcművészeti és intézkedéstechnikai bemutató. A BRFK motorosrendőrei 13 óra 10 perctől a Hősök terén tartanak zenés bemutatót, amit a nagyszínpadnál felállított óriás kivetítő is közvetít. 13 óra 30 perctől Deniz és Orsovai Reni lépnek fel. Külön színpadon élőben lehet követni a Budapesti Rendőr-főkapitányság podcast beszélgetéseit, az okossziget területén pedig a legmodernebb rendőrségi eszközöket nézhetik meg, és a fényképezéstől, videózástól idő előtt lemerült mobiltelefonját is bárki feltöltheti. 
 
Az érdeklődők több versenyen olyan értékes nyereményekért mérhetik össze tudásukat és ügyességüket, mint okoskarkötők, hangfalak, kerékpárok, rollerek és más sporteszközök. A fődíj egy PS5 játékkonzol. 
 
Az esemény beharangozójaként 2023. április 17-én, hétfőn délelőtt a Széll Kálmán téren, a Kossuth Lajos téren, a Bazilika és a Keleti Pályaudvar előtt flashmob szólítja meg az arra járókat. 
 
 
A programokban és kiállításokban a rendőrség és a katasztrófavédelem egységei mellett közreműködő szervek: Terrorelhárítási Központ, Nemzeti Védelmi Szolgálat, Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksága, Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, Országgyűlési Őrség, Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, Miskolci Rendvédelmi Technikum, Körmendi Rendvédelmi Technikum, Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács, ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság, Magyar Autóklub, Nemzeti Szakértői és Kutató Központ, Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Pro-M Professzionális Mobilrádió Zrt., MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, IPA Magyar Szekció Budapesti Egyesülete, Országos Kriminalisztikai és Detektív Egyesület, Nemzeti Közszolgálati Egyetem, Budapesti és Agglomerációs Polgárőr Szervezetek Szövetsége, Hagyományőrző Rendőrszázad Köztársasági Őrezred Hagyományőrző Baráti Kör, Állatmentő Liga.
 
 
A helyszíni térkép a lenti hivatkozásra kattintva letölthető.
<< Vissza az előző oldalra