Újra megcsinálták
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság két munkatársa is teljesítette saját távját az emberfeletti tettet igénylő hétvégi futóversenyen.
A Szekszárd – Baja – Szekszárd útvonalon rendezték meg a Korinthosz 160 elnevezésű futóversenyt 2022. augusztus 5-én és 6-án. A megmérettetésen négy táv teljesítésére lehetett nevezni. A leghosszabb távolság 161 kilométer és 80 méter, azaz 100 mérföld volt, melyet 23 órás szintidő alatt kellett lefutniuk a versenyzőknek. A versenytávra előzetesen 103 jelentkező regisztrált, akik közül 43-an célba is értek. Az indulók között volt Prantner Gábor, a Paksi Rendőrkapitányság fegyveres biztonsági őre is, aki a rekkenő hőségben, emberfeletti teljesítményt nyújtva 20 óra 35 perc 13 másodperc alatt teljesítette idén a versenytávot, így 25-ik lett. Munkatársunk korábban már többször is elindult az embert próbáló megmérettetésen, amit ismét szintidőn belül tudott teljesíteni.
A 40 kilométeres maratoni távon az indulók között volt Mészáros Zoltán r. törzszászlós, a Paksi Rendőrkapitányság járőrparancsnoka is. A versenytávot éjféli indulást követően, 4 óra 22 perc 3 másodperces idővel, a férfiak között 10-ik, míg a teljes 40-es maratoni mezőnyben 12-ik helyen fejezte be.
Mindkét munkatársunknak gratulálunk a szenzációs teljesítményhez!