Szervezeti hírek

Elismerések augusztus 20-a alkalmából

Szabó Vendel rendőr ezredes, bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettes elismeréseket adott át Kecskeméten.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Dicséret és jutalom a kiemelkedő szakmai munkáért 

Nagy Tivadar rendőr alezredes, rendőrségi főtanácsos kiemelkedő szakmai munkája elismeréseként vehette át a jutalmat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elismerések az államalapítás ünnepén

„Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak hagyd örökül ha kihunysz: A HAZA MINDEN ELŐTT.” (Kölcsey Ferenc)

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Jókor jött segítség

Sopronban, a Szentlélek utcában esett össze egy férfi, a helyi rendőrök azonnal segítségére siettek.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megyei rendőrfőkapitányi elismerés

Egy miskolci rablássorozat elkövetőinek felderítéséért és elfogásáért kapott rendőrfőkapitányi jutalmat Szabó Attila Levente c. r. alezredes és Farkas József r. főtörzsőrmester.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

30 éves a rendőrség stratégiai partnere

Fennállásának 30 éves jubileumát ünnepeli idén az Országos Polgárőr Szövetség. Ebből az alkalomból szombaton az Országos Polgárőr Napon gyűltek össze a tagok.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy nap, 77 liter vér

A Budapesti Rendőr-főkapitányság 172 kollégája adott vért, amellyel szükség esetén több mint 500 ember élete is megmenthető.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Német nyugdíjas házaspár köszönte meg a makói és nagylaki rendőrök munkáját

Egy német nyugdíjas házaspár volt a tulajdonosa azoknak a nagyértékű kerékpároknak, melyeknek megtalálásáról júniusban a police.hu is beszámolt. Az Olaszországban ellopott bicikliket a nagylaki rendőrök találták meg és a makói rendőrök adták vissza.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Noel vendégségben

A hőgyészi kisfiút a 112-es segélyhívó munkatársai Szombathelyen látták vendégül.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elismerések és jutalmak átadása a Gárdonyi Rendőrkapitányságon

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság és a Gárdonyi Rendőrkapitányság vezetője személyesen köszönték meg kollégáiknak és az érintetteknek példamutató helytállásukat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság