Új szolgálati gépjárművek átadása Somogyban
A nyílt uniós közbeszerzési eljárás keretében beszerzett öt új szolgálati gépjárművel gazdagodott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.
A nyílt uniós közbeszerzési eljárás keretében beszerzett öt új szolgálati gépjárművel gazdagodott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság.
Áldott, békés karácsonyt kívánunk!
Rajzokkal fejezték ki köszönetüket a nyírbátori rendőröknek a helyi mazsorett csoport tagjai.
Dr. Urbán Zoltán László rendőr dandártábornok, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője vehette át az emlékérmet.
Kilenc terepjáróval, két kisbusszal és egy személyautóval gyarapodott a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság járműparkja.
Az egyenruhások az idős házaspár harmadik emeleti otthonában keletkezett tüzet eloltották, a férfit és feleségét biztonságba helyezték. A gyors beavatkozásnak köszönhetően senki nem sérült meg a tűzesetben.
Négy új szolgálati autó a Zala Megyei Rendőr-főkapitányságon.
Dr. Somssich Gabriella rendőr dandártábornok, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője vehette át az emlékérmet.
Új szolgálati gépkocsikat adott át a megye rendőri egységeinek a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője.
Három új járművet adott át Fejér megye rendőrfőkapitánya.