Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoport tartott értekezletet Nyíregyházán
A megbeszélésen értékelték a 2018. évben végrehajtott feladatokat, valamint megfogalmazták a 2019. évi célkitűzéseket.
A megbeszélésen értékelték a 2018. évben végrehajtott feladatokat, valamint megfogalmazták a 2019. évi célkitűzéseket.
Egyhangú szavazással fogadták el a megyei közgyűlés képviselői a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének 2018. évi beszámolóját.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya 2019. március 28-án rendezte meg I. negyedéves szakmai kurzusát.
A rendőrök tudása életeket menthet. Rendőrtanulók mérték össze tudásukat azon az elsősegélynyújtó versenyen, amit a Miskolci Rendészeti Szakgimnáziumban rendeztek.
A város képviselő-testülete egyhangúlag elfogadta a rendőrőrs éves beszámolóját.
A család Németországban kényszerített nőket prostitúcióra.
Az objektum korszerű elhelyezési feltételeket biztosít a határon szolgálatot teljesítő rendőröknek.
Dr. Terdik Tamás rendőr ezredes, Budapest rendőrfőkapitánya 2019. március 27-én a Fővárosi Önkormányzat Közgyűlése előtt számolt be a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2018. évi tevékenységéről.
Balogh-Szabó Imre r. ezredes 2019. március 28-án tartja soron következő fogadóóráját.
A Belügyi Nyugdíjasok Pest Megyei Egyesülete ünnepélyes keretek között tartotta meg évértékelő rendezvényét és küldöttgyűlését.