Szervezeti hírek

Örök búcsú

Végső nyugalomra helyezték Dobos Imre r. alezredest, aki 10 évig volt a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság vezetője

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Toborzó Balassagyarmaton

A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Véradóbarát Munkahely a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság

A Magyar Vöröskereszt megtisztelő díját Fejér megyében a Rendőrség kapta. A véradóbarát munkahely tábla ünnepélyes felavatására 2015. január 8-án délelőtt került sor.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Toborzó II. – A biztos jövő

A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Toborzás Nógrád megyében

Nyílt napot tart a rendőri pálya iránt érdeklődőknek öt rendőrkapitányság.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem általánosságban

Száztíz perc alatt elfelejtette saját kérdéseit a Blikk újságírója.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Emlékplakettet vehetett át Sümeg körzeti megbízottja

Sümeg 1984. január 1-jén kapta vissza városi rangját, amelyet minden évben kitüntetések adományozásával és kulturális műsorokkal ünnepel a város.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elismerések Hajdú-Bihar megyében

Az elmúlt évben végzett kiemelkedő szolgálatellátásukért kaptak jutalmat a rendőrség dolgozói.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gyászol a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Életének 53. évében elhunyt Dobos Imre r. alezredes, rendőrségi főtanácsos, aki 10 évig vezette a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságot.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

BRFK: személyi változások

Személyi változások történtek a Budapesti Rendőr-főkapitányságon.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság