Karcagiak nyerték a főzőversenyt
A Karcagi birkafőző fesztiválon a rendőrök is ott voltak. Szolgálatban a közrend-közbiztonság szavatolása, toborzás és bűnmegelőzési kitelepülés volt a cél, szolgálaton kívül pedig főztek és versenyeztek.
A Karcagi birkafőző fesztiválon a rendőrök is ott voltak. Szolgálatban a közrend-közbiztonság szavatolása, toborzás és bűnmegelőzési kitelepülés volt a cél, szolgálaton kívül pedig főztek és versenyeztek.
Tiszthelyettesként indultak, de magasabb célokat tűztek maguk elé.
Novummal állt elő a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében. Az Intézkedéstaktikai tréning, azaz a laboratóriumi körülmények között végrehajtott rendőri intézkedés, majd annak elemzése hozzásegít minden résztvevőt ahhoz, hogy rendőr és ember maradjon.
A vezetők július 1-jével megkezdték szolgálatukat új hivatalukban.
A vármegyei közgyűlés elfogadta a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének 2023. évi beszámolóját.
A Készenléti Rendőrség csapata nyerte idén is az országos döntőt.
A Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője Dr. Bolehradsky Szilveszter r. ezredest bízta meg a kapitányság vezetésével.
Dr. Szijártó István rendőr ezredes beszámolóját a vármegyei önkormányzat közgyűlése egyhangúlag elfogadta.
Kollégánk lélekjelenléte, felkészültsége, higgadt és szakszerű intézkedése kiváló volt.
A Készenléti Rendőrség június 27-én – a határőrök védőszentjének napja alkalmából – koszorúzással egybekötött megemlékezést tartott a Határőrség Országos Parancsnokságának egykori objektumában.