Nations' Cup Hungary Ifjúsági Világkupa
A Szabolcs vármegyei rendőrök a polgárőséggel közösen biztosítják a verseny zavartalanságát, a versenyzők, a nézők, valamint a közlekedés résztvevőinek biztonságát.
A Szabolcs vármegyei rendőrök a polgárőséggel közösen biztosítják a verseny zavartalanságát, a versenyzők, a nézők, valamint a közlekedés résztvevőinek biztonságát.
Az egyenruhások apró ajándékkal köszönték meg a 9 éves fiúcska hathatós segítségét.
A verseny a rendőrök elméleti és gyakorlati szakmai tudásának elmélyítéséhez is hozzájárult.
A hívásfogadó központok kialakítása hazánkban 2013-ban kezdődött meg. Ennek alkalmából a miskolci és a szombathelyi központokban jubileumi, ünnepélyes állománygyűlést tartottak.
Százéves a Készenléti Rendőrség (KR) Zenekara. Az évforduló ugyan december 1-jén lesz, de a hazai rendőregyüttes jubileumi rendezvénysorozata már tegnap elkezdődött. Napközben Budapesten, a Hősök terén adott minikoncertet az együttes kis formációja, míg este Szekszárdon, a Nemzetközi Fúvós Napok Fesztivál keretében lépett színpadra a legtöbb tagot felsorakoztató nagyzenekar.
A budapesti rendőrök idén is segítenek gazdát találni örökbefogadásra váró kutyáknak és macskáknak.
Több mint 150 rendőr, rendvédelmi alkalmazott és munkavállaló adott vért a Rendőrségi Igazgatási Központban.
A Veszprémben megrendezett XLIII. Balaton Kupa BM Országos Asztalitenisz Bajnokságon három készenléti rendőr is kiválóan szerepelt. Ketten közülük dobogósok is lettek. Egyikük a rendőrválogatottban is játszik, és nagy erőkkel készül a jövő májusban Prágában megrendezésre kerülő EB-re.
XLIII. Balaton Kupa BM Országos Meghívásos Asztalitenisz Bajnokság Várpalotán.
Sztronga Bettina járási koordinátor munkáját a polgárőrök és a rendőrök is elismerték.