Az „Élet fája”
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök a koronavírus elleni közös küzdelem jelképeként ültettek fákat szerte a megyében.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrök a koronavírus elleni közös küzdelem jelképeként ültettek fákat szerte a megyében.
Félreérthető tartalom a Pest megyei kormánymegbízott személyét érintően.
Ülést tartott a Zirci Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórum.
A gombai körzeti megbízott egy autók között botorkáló kiskutyát mentett a közel s távol sem biztonságos helyzetből.
A helyi körzeti megbízott kapcsolatai és információi segítettek előkeríteni egy tatárszentgyörgyi tanyáról kiszökött lovat. Visszaadták tulajdonosának.
A Balatonfüredi Rendőrkapitányság tulipánfát ültetett a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság által útjára indított program kapcsán.
A kétnapos továbbképzés fő célja az emberkereskedelem jelenségének komplex és nemzetközi megközelítése volt.
Az idei évben a kitüntető címet Lasancz Krisztián r. zászlós érdemelte ki.
Esküt tettek 2021. november 2-án, egyidőben az ország négy pontján a rendőrjárőr képzésben résztvevők.
Elhunyt kollégáikért gyújtottak mécsest a heves megyei rendőrök.