Frissen kinevezett rendőrök
71 új tiszthelyettes kezdi meg szolgálatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályán.
71 új tiszthelyettes kezdi meg szolgálatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Főosztályán.
A járőrök gyalogosan vitték ki a bajbajutott asszonyt a vasúti sínek mellől.
A BRFK kerületi rendőrkapitányságainak iskolaőrei, koordinátorai és a Budapesten működő iskolaőri programban résztvevő intézményvezetők társaságában vettek részt a 2024/2025. tanév évzáró rendezvényén a Rendészeti Igazgatási Központban.
Április 13-án, Szentendrén tartott gyűlést egy ellenzéki párt.
Közös képzést szervezett a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. bátaapáti létesítménye, melyen közreműködőként a palánki Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum közszolgálati technikus képzésben tanuló diákjai is részt vettek.
Az utolsó pillanatban avatkozott közbe munkatársunk, így megmentette a férfi életét, aki kárt akart tenni magában.
Az Országos Vérellátó Szolgálat munkatársai június 3-án Tamásiban tartottak kitelepüléses véradást, ezzel járultak hozzá a rendőrségi dolgozók számos rászoruló gyógyulásához.
A sajtóban megjelent híresztelésekkel kapcsolatban az alábbiakat közöljük.
A Zalaegerszegi Rendőrkapitányág második alkalommal rendezte meg a nagy sikerű közösségi és toborzó programot.
A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.