Meglepetést szereztek a Fejér megyei rendőrök
Emlékezetes születésnapi élményben részesült a 9 éves Berni.
Emlékezetes születésnapi élményben részesült a 9 éves Berni.
Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya, dr. Kiss Attila r. vezérőrnagy Langerné Victor Katalinnal, a társadalmi felzárkóztatásért felelős helyettes államtitkárral és a megyei tanodák képviselőivel tartott egyeztetést.
Smajda Ilona Márta r. alezredes, a Szekszárdi Rendőrkapitányság kiemelt főelőadója hosszú évtizedeken keresztül végzett kiemelkedő munkáját köszönték meg.
A szászvári lőtéren az akadályokkal teli megmérettetésen 18 csapat versenyzői mérették meg magukat.
A miskolci polgármester adta át a helyi rendőrkapitányságnak azt a gépjárművet, ami mostantól nagyban elősegíti a munkájukat.
A város képviselő-testülete egyhangúlag elfogadta a rendőrkapitányság éves beszámolóját.
Egy szekszárdi és egy simontornyai nyomozó vehette át első tiszti kinevezését Budapesten.
Szegeden rendezték meg a VII. MEKTA Országos Szakmai Versenyt, ahol a hajdú-bihari rendőrök az előkelő harmadik helyen végeztek.
Az Esztergomi Rendőrkapitányságra látogattak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar hallgatói, akik betekintést nyertek az egyenruhások munkájába.
Az Országos Rendőr-főkapitányság és a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság 2021. október 12-én és 13-án a ROKK Rendőrképző Akadémia Járőrképző Tagozatán, Szegeden rendezte meg a VII. MEKTA Országos Szakmai Versenyt. A megmérettetés célja az állomány lőkészségének, intézkedéstaktikai, vezetéstechnikai ismereteinek bővítése és fejlesztése volt.