A beatkorszak krónikása

A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című musicalt a Német Demokratikus Köztársaság több városában is bemutatták, Koós János egy moszkvai koncerten ötször kellett elénekelje a Fekete vonat című Poór Péter-slágert, természetesen oroszul, Görbe Nóra színésznő is lemezre vette a Te szeress legalább című filmslágert, melyet Mary Zsuzsi, Koncz Zsuzsa és Mikes Éva is nagy sikerrel énekelt, Kovács Kati Add már uram az esőt című örökzöldjéből pedig cseh és szlovák nyelvű feldolgozás is készült. Ilyen és hasonló érdekességekre derül fény Hortobágyi Gábor múltidéző írásaiból.

– Mindig is szerettem a könnyűzenét, de csak érettségi után kezdtek érdekelni a 60-as, 70-es és 80-es évek magyar előadói és együttesei. Megmagyarázhatatlan indíttatást éreztem, hogy többet tudjak a rendszerváltás előtti időszakról, és hogy minél több tárgyi emléket, újságot, könyvet, plakátot és hanglemezt szerezzek be ebből a korszakból – vázolta Hortobágyi Gábor, aki a rendszerváltás évében érettségizett Vácon. – Talán az 1990. szeptemberi népstadionbeli Illés-koncert, valamint az egy hónappal korábbi prágai Rolling Stones-koncert töltött fel azzal a plusszal, aminek hatására intenzívebben érdeklődtem a beatkorszak iránt. Ezt követően már célirányosan kerestem magyar könnyűzenészek kis- és nagylemezeit a könyvesboltokban, és az antikváriumokban, a közszolgálati rádióban pedig érdeklődve hallgattam Herskovits Iván sorozatát, A magyar rock archívumát, melynek adásait magnóra is vettem. Aztán egri főiskolásként az ösztöndíjamból már bőven futotta, hogy a megyeszékhely bizományi áruházában megvásároljam a használt és általában 60 forintba kerülő, számomra viszont érdekes nagylemezeket. Tulajdonképpen ma is ezt csinálom azzal a különbséggel, hogy már külföldre is járok, elsősorban volt szocialista országokba azzal a céllal, hogy az általam különlegesnek tartott Amiga, Supraphon, Opus vagy Muza lemezkiadó hanghordozóin rejtőző, magyar vonatkozású felvételeket megszerezzem. Sok minden van, amit megrendelhetnék a discogs.com-ról, de imádok keresgélni. Arról nem is zenélve, hogy jó érzés értékes relikviákat jutányos áron megkaparintani.

Hortobágyi Gábor földrajz–testnevelés szakos tanárként végzett, és édesapja, Hortobágyi Ferenc ny. hőr. alezredesnek, a Határőrség Országos Parancsnoksága egykori főügyeletesének javaslatára csatlakozott a Körmendi Rendvédelmi Technikum jogelődjének tantestületéhez.

– Diplomásként először közalkalmazotti státuszban dolgoztam a rendőrségnél, pontosabban a Készenléti Rendőrség uszodájában, méghozzá két éven keresztül, és onnan, a „medencéből” 1998 őszén kerültem hadnagyként a határőrséghez. Öt év után sporttisztként „igazoltam át” a Budapesti Határőr Igazgatóságra, ahol négy évet töltöttem – summázta az alezredes, aki a 2008-as integrációval foglalta el jelenlegi állomáshelyét a ROKK GSZ RSZSC jogelődjének objektumában. – Kezdettől fogva rendvédelmi sporttal foglalkozom, és természetesen minden munkatársam tudja rólam, hogy a beatkorszakot kutatom, mert nekik is el szoktam újságolni, amikor megjelenik egy írásom.

Kilenc éve kezdett el zenéről, zenészekről írni.

– Elmentem a Rockmúzeum egyik rendezvényére, ahol szóba elegyedtem Bálint Csaba elnökkel, és elmondtam neki, hogy éppen csehszlovák előadók és zenekarok olyan kislemezeit, rádió- és tévéfelvételeit kutatom-keresem, amelyeken magyar slágereket dolgoztak fel. Az ő inspiráló szavai hatására foglaltam cikkbe gyűjtésem eredményét, a háromoldalas írás a passzio.hu-n látott napvilágot. Ezután, a honlap 2016-os megszűnéséig, 11 múltidéző anyagomat jelentették meg. Rengeteg időt töltöttem a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épületében, oldalról oldalra végig kellett rágni magam a korabeli ifjúsági sajtón, hogy információhoz jussak. Ma már könnyebb kutatni, mert a régi újságok és magazinok példányaihoz hozzáférek az Arcanum tartalomszolgáltató internetes adatbázisában. Nemrég kezdtem újra publikálni a Volt egyszer egy beatkorszak portálon, és nagyon élvezem. Van bőven témám, mert a köztes években sok kutakodási terület került a látóterembe.

Az utóbbi egy évben elmerült a könnyűzenei feldolgozások világában.

– Kevesen tudják, hogy ismert magyar színművészek előadásában is megjelentek hazai előadók által sikerre vitt pop- és táncdalok, de olyanra is van bőven példa, hogy hazai könnyűzenészek a külföldi dalfesztiválokon valamelyik kollegájuk emblematikus számát adták elő idegen nyelven. Például az 1975-ös drezdai táncdalfesztiválon Horváth Attila az Elmegyek című Máté Péter-slágert énekelte német szöveggel, Ich muss gehen, azaz Mennem kell címmel. Néhány hete bukkantam rá a Jöjj kedvesem című Koncz Zsuzsa-sláger rendhagyó verziójára egy, a Supraphon gondozásában megjelent 1986-os kislemezen. Két csehszlovák énekes duettben adta elő.

A zenekutató a fél évvel ezelőtti brnói kirándulásáról magyar filmek csehszlovák filmplakátjaival tért haza.

– Egy ottani antikváriumban sok olyan 1990 előtti, A3-as méretű filmplakátot találtam, amelyekkel annak idején magyar produkciókat reklámoztak. Persze főleg olyan posztereket vásároltam, amelyek könnyűzenei vonatkozással is bírnak. Az Ötvös Csöpi-filmek többségének a zenéjét – Csak semmi pánik, Elvarázsolt dollár – a főszereplő Bujtor István öccse, a Metro, a Locomotiv GT és a Skorpió együttesből ismert Frenreisz Károly írta. A két említett film mellett a Pogány Madonna, azaz a Pohanska Madonna plakátja is a nappalim falát díszíti. Olyan legendás produkciók csehszlovák poszterei is a birtokomban vannak, mint a Kenguru című roadmovie, a Presser Gábor zenéjével „fűszerezett” és Szász Péter rendezésében készült Szépek és bolondok, valamint az Égigérő fű.

Hortobágyi Gábor már kutatott Pozsonyban, Szabadkán, Prágában, Varsóban, Gdanskban, Temesváron és Marosvásárhelyen.

– Marosvásárhelyen különleges megtiszteltetésben is volt részem, mert miután egy 16 oldalas, a nagyközönség elé nem kerülő cikket írtam a sepsiszentgyörgyi Tavirózsa fesztiválokról, és ezt elküldtem Boros Zoltánnak, meghívott az otthonába. Ő legendás személyiség. A román televízió magyar adásának zenei szerkesztője volt, mellette pedig termékeny előadó és zeneszerző, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét is megkapta. Csodálkozott, hogy egy budapesti rendőrtisztet miért érdekli a romániai magyar könnyűzene története, és ezt is elismerésnek éreztem.

Egy borítékból a legdrágább kincse is előkerült.

– 1972. május 26-án születtem, és az angliai Bardney mellett aznap kezdődött a Great Western Express fesztivál, amelyen a Locomotiv GT is fellépett, igaz, csak a következő napon. A zenekar tagjai több hazai napilap és magazin szerkesztőségébe is küldtek képeslapot Angliából, és a 40. születésnapomra a barátaim megleptek azzal a példánnyal, amelyet a Magyar Nemzet szerkesztőségének címeztek. Valaki elárverezte, ők pedig megvették nekem. Mit mondjak, nagyon kellemesen meglepődtem. Ez a legkedvesebb relikviám, és nagy becsben őrzöm – mondta, és egy pillanatra elgondolkodott. – Számomra ez a képeslap jól érzékelteti, hogy én a beatkorszakba beleszülettem. Bár komolyan csak akkor kezdett érdekelni, amikor már a lecsengéséről lehetett beszélni, de így is magával ragadott. Nem hobbinak, hanem önmegvalósításnak érzem mindazt, amit ezek az évtizedek nekem adtak, és amit ebből megírhattam. A felfedezés öröme a régi, és szinte mindennap felfigyelek új dalokra, zenekari felállásokra és sztorikra. Ez a megismerés egy végtelen történet. Mindig van új tudás, nem lehet elégedetten hátradőlni, hogy befejeztem az ismeretszerzést, és már mindent tudok. Manapság is ugyanolyan boldogságot érzek, amikor egy különlegességre rábukkanok, mint három évtizeddel ezelőtt. Tudom, hogy a cikkeim tematikusak, és szűk réteghez szólnak, de ők a jövőben is számíthatnak rám. „Nem adom fel, míg akad egy kerék, mit tovább vihetnék, mi tovább forog még.”

SZ. Z. J.

FOTÓ: MAROSFALVI PÉTER