A filmzene jótékony hatása

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Ezúttal a filmzenét hívja segítségül a Broadway Stars Company, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Kórusa, a Készenléti Rendőrség Zenekara és a Katasztrófavédelem Központi Zenekara, hogy támogasson gyermekek testi-lelki fejlődését, életminőségének javítását és gyógyulását segítő civil szervezeteket. A jegy.hu-n még elcsíphetők belépők a február 29-ei koncertre.

A filmzene a film képsorait kísérő muzsika, nevezik a harmadik dimenziójának is. A szereplők érzelmeit, a mozgóképen látható események hangulatát erősíti fel. Jelentőségét mutatja, hogy a legjobb filmzenét és a legjobb betétdalt is Oscar-díjjal jutalmazzák. Igaz, előtte sem tekintették mellékesnek, hiszen már a némafilmvetítéseket is élőzene, eleinte főleg zongoraszó kísérte, és a hangszer már a világ első mozibemutatójáról sem hiányzott, melyet a Lumière fivérek rendeztek Párizsban 1895-ben. A filmzene ezúttal másfajta jelentőséget kap: négy zenei társulás állt össze, hogy egy jótékonysági koncerttel támogasson gyermekek testi-lelki fejlődését, életminőségének javítását és gyógyulását segítő civil szervezeteket.

A történet azzal kezdődött, hogy a 2022-ben alakult Broadway Stars Company, amely kiváló hanggal és színészi tehetséggel megáldott művészek összefogásával jött létre azzal a céllal, hogy a musicalt mint a zenés, szórakoztató színház amerikai műfaját minél szélesebb körben népszerűsítse, tavaly közös műsort tervezett a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Kórusával. Az idén hétéves kórusnak igen széles a repertoárja, énekelnek a reneszánsz és Bach-művektől a filmzenékig sok mindent. Felmerült aztán, hogy a közös produkcióhoz kellene egy zenekar is, lett kettő: a tavaly 100. születésnapját ünneplő Készenléti Rendőrség Zenekara és a Katasztrófavédelem Központi Zenekara, mely az 1930-as években alakult. Mindkét együttes hatalmas repertoárral rendelkezik, ezúttal filmzenéket játszanak majd. Az első blokkban egyebek mellett hallható lesz egy John Williams-mix: melynek része a Csillagok háborúja és az Indiana Jones zenéje is, a második blokkban hollywoodi mozidarabok és nemzetközi filmslágerek kerülnek a közönség elé, csak az érdekesség kedvéért: mások mellett például a Különben dühbe jövünk, a My Fair Lady, a Macskák és a Love Story filmzenéje. Jön aztán egy mesefilmek muzsikájából szerkesztett összeállítás: Az oroszlánkirály, a Harry Potter, a Macskafogó és a Jégvarázs melódiái csendülnek fel, a műsort pedig magyar filmslágerek zárják: természetesen a rendőrfilmek dalai, továbbá a Sose halunk meg és a Valami Amerika dallamai.

A közönséget tehát 6 szólista, egy 25 fős kórus és egy 40 fős közös zenekar szórakoztatja az Erzsébetligeti Színházban káprázatos filmslágerekkel, és azzal a lehetőséggel, hogy azok, akik jegyet vásárolnak, támogatják az Őrzők Közhasznú Alapítványt, a Tűzoltó utcai klinikán gyógyított daganatos és leukémiás gyermekeket, valamint a hivatásos rendőrök árván, félárván maradt gyermekeinek támogatásáért létrejött ZoNa Alapítványt.

T. Z.

FOTÓ: RENDŐRSÉG

(Jótékonysági filmzenekoncert: február 29.,19 óra, Erzsébetligeti Színház, 1165 Budapest, Hunyadvár u. 43/c)

énekkar

 

filmzene

 

<< Vissza az előző oldalra