A jótékony Spártai – beszélgetés Szili Istvánnal

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Másodszor rendezik meg a Police Fight Challenge jótékonysági sportgálát, melyet több szervezet és magánszemély mellett Szili „Spártai” István profi ökölvívó-világbajnok is teljes mellszélességgel támogat. Ez a mellszélesség átvitt értelemben és tényszerűen is igaz: a félnehézsúlyú bokszoló 221 mérkőzésén 165-ször nyert.

– 1995-ben kezdődött az ökölvívó-karrierem Kőszegen, tíz évvel később pedig már magyar félnehézsúlyú bajnokként állhattam a ringben. Ehhez a legfontosabb a fegyelem és a céltudatosság volt, amit az egyenruhásokban is mindig nagyon tiszteltem. Úgy érzem, amikor a nemzetközi mérkőzéseken felcsendül a Himnusz, akkor nemcsak értem, nekem szól, de egész Magyarországot képviselhetem, ami önmagában is megtisztelő – avat be minket az ökölvívás és az egyenruhás szolgálat közös pontjaiba. – Így amikor Mucsi Sándor százados azzal keresett meg, hogy jótékonysági bokszgálát szervez a szolgálatuk teljesítése közben elhunyt vagy megsérült rendőrök, illetve családjaik megsegítésére, azonnal és örömmel mondtam igent. Nagyon fontosnak tartom, hogy megmutassuk, a társadalom az egyenruhások mellett áll, ezért is örülök annak, hogy idén már nemzetközivé vált a rendezvény.

– Valóban sportdiplomáciai sikert értünk el, június 28-án Győrben egyeztettünk az Osztrák Szövetségi Rendőrség képviselőivel, akik örömmel elfogadták a meghívásunkat. Pár nap alatt kilenc osztrák kolléga nevezett, sőt, az osztrák hadsereg is jelezte érdeklődését. Ebből is látszik, hogy a fegyveres erők nemzetközi közössége egy hatalmas család. Akárhol történik a világban tragédia, minden egyenruhás szíve kihagy egy pillanatra, együttérzünk a szolgálatteljesítés közben elhunyt, megsebesült kollégákkal, bármelyik nemzet egyenruháját viselik is – tette hozzá a gála főszervezője, Mucsi százados.

– Nagyon örülök a kezdeményezésnek, illetve annak, hogy belevonják a rendvédelmet is, nemes gesztus, hogy a szervezők felajánlották a gálán befolyó összeget a szolgálatuk során megsérült, elhunyt rendőrök, illetve családtagjaik számára. Sokan vannak, akik a szolgálatuk mellett időt szakítanak arra, hogy ringbe szálljanak a gálán – hangsúlyozta Szili István, aki személyes tapasztalatait is megosztotta a rendőrök kapcsán. – Mint minden ember, én is sokszor találkozom rendőrökkel a hétköznapokban, nagyon jó tapasztalataim vannak velük kapcsolatban, látom rajtuk a fizikai állóképességet, ami ehhez a hivatáshoz kell. Sőt, sok kiváló sportolót ismertem meg közülük, akikkel együtt edzettünk. Kemény ellenfél volt például Karacs Attila, a Terrorelhárítási Központ közelharckiképzője.

Szili István nem üres kézzel érkezik a gálára, az általa jótékonysági célra felajánlott összeg mellett kalapács alá kerül a Felix Sturm elleni, 2022 márciusában vívott mérkőzés felkészülése során viselt kesztyűje is.

– Minden versenyzőnek tudom ajánlani, hogy ne vegye félvállról a gálát, százszázalékosan felkészülve érkezzen, tegye oda magát a küzdelemben, így jöhet létre egy olyan nívós rendezvény, ami a későbbiekben ugródeszka lehet a fiatal tehetségeknek is – látta el jó tanácsokkal a Police Fight Challenge 2024 során szorítóba lépőket a jelenleg edzőként tevékenykedő sportoló, aki Bázelből utazik Magyarországra. – Úgy gondolom, hogy mindenképpen van jövője a kezdeményezésnek, ami évről évre terebélyesedik, már nemzetközivé vált. Idén engem is megkerestek Svájcból és Németországból versenyzők, akik örömmel részt vennének a gálán, szimpatikusak nekik a szervezők célkitűzései. Azt gondolom, hogy már idén is látszik a fokozott érdeklődés, de jövőre még több nemzet sportolói jönnek majd el Magyarországra – fejtette ki a jövőt illető elképzeléseit Szili István.

K. D.

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN, RENDŐRSÉG

spárta

 

<< Vissza az előző oldalra