A rendészettudomány legfiatalabb professzora

– Lehetett volna testnevelő tanár is.

– Nagyapám, édesapám és még számos rokonom testnevelő tanár volt, én magam is rendszeresen sportoltam: egyebek mellett fociztam, úsztam, teniszeztem, és bár Gyulán születtem, alföldiként már gyerekkoromban megtanultam síelni. Valóban felmerült bennem, hogy testnevelő tanár leszek.

– Végül mégis a jogi pálya mellett döntött. Miért?

– Felülkerekedett a humán érdeklődésem, valamint mérlegeltem, hogy melyik területen milyen pályát futhatok be. Hozzáteszem: a mai napig életem része a sport. Ma reggel például hat kilométert futottam, rendszeresen teniszezek, úszok, és még síoktatói végzettségem is van.

– Jogi végzettséggel számos úton elindulhatott volna, miért pont a Vám- és Pénzügyőrségnél kezdett dolgozni?

– Családunk egyik barátja, Laczó László dandártábornok, a Vám- és Pénzügyőrség repülőtéri vámparancsnoka biztatott, hogy válasszak egyenruhás életpályát. Egyrészt, mert passzol a személyiségemhez, másrészt jogászként is sok lehetőség rejlik benne. Megfogadtam a tanácsát, és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának elvégzése után 2002-ben pénzügyőr hadnagyként a Vám- és Pénzügyőrségnél kezdtem dolgozni, párhuzamosan a Pázmány Péter Katolikus Egyetem JÁK megbízott oktatója lettem, majd tanársegédje, 2010-től egyetemi adjunktusa, azóta is oktatok a Pázmányon is. A katedra és a hivatásos karrier 2009-ben ért össze a Rendőrtiszti Főiskolán.

– Hogyan lett a magánbiztonsági és önkormányzati rendészeti (MÖR) tanszék vezetője?

– 2013-ban kaptam egy lehetőséget arra, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen felépítsek egy új tanszéket. Ezzel azóta is egy egészen új utat próbálok kikövezni a rendészettudományon belül. A komplementer rendészet arról szól, hogyan, mely szereplők bevonásával tudjuk a rendvédelmi szervek, a közbiztonságban érintett állami szereplők munkáját segíteni. Erről szól a Komplementer rendészet címmel tavaly megjelent monográfiám.

– A tanszék számos, egymástól teljesen különböző területre képez vezetőket, szakembereket. Hogyan lehet például a vagyonvédelmet tanuló hallgató, a fegyveres biztonsági őr, az önkormányzati rendész vagy a magánnyomozó munkáját összefésülni?

– Ez valóban izgalmas vállalkozás, sőt, még az is bizonytalan volt eleinte, hogy ennek a tanszéknek valóban van-e helye az egyetemen. Mert a vagyonvédelem teljesen piaci alapú, az önkormányzati rendészet létrehozása pedig egy opcionális lehetőség az önkormányzatok számára, és teljesen más terület a természetvédelmi őré vagy a magánnyomozóé. Felmerült a kérdés: miért képezzük ezen szervezetek vezetőit a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen?

– És miért?

– Azért, mert ha itt nem lenne erre irányuló, a XXI. század kihívásainak megfelelő képzés, akkor a közbiztonság gyengülne. Gondoljunk csak arra, hogy a vagyonvédelem területén kétszer annyian dolgoznak, mint a rendőrség állományában, és az ő szakembereik mekkora terhet vesznek le a rendőrök válláról a különféle rendezvények biztosításában, védelmében vagy éppen a bűnmegelőzés területén. De említhetnénk a speciális rendészeti feladatokat ellátókat, úgymint a mezőőröket vagy a közterület-felügyelőket.

– Az biztos, hogy a rendőr nem tud egyszerre mezőőr, közterület-felügyelő és halőr is lenni.

– Ha Magyarország 3200 településén csak a rendőrségnek kellene ellátnia saját munkája mellett az említett speciális feladatokat is, akkor a rendőrök foglalkozhatnának a közterületek jogszerű használatól a természetvédelmi munkán át a parkolással vagy a vagyonőrök által felügyelt biztonságtechnikai eszközökkel. Kétszáznál több publikációt adtunk közre, tizenöt tankönyvet készítettünk az elmúlt tíz évben, immár tíz munkatársunk van a MÖR tanszéken, sikeres, kedvelt és elfogadott szakirány lett a miénk. Hogy ez így legyen, ahhoz szükség volt a korábbi és a jelenlegi rektor, Koltay András és Deli Gergely, valamint Boda József prodékán és Janza Frigyes BM oktatási főszemlélő hathatós támogatására. És meg kell említenem a boldog és támogató családi hátteremet, feleségemet és a három gyermekemet is.

– Az elmúlt tíz év sok újdonságot hozott az oktatásban. Új szemléletre van szükség?

– Valóban, már nem úgy kell oktatnunk, mint öt, tíz, húsz évvel ezelőtt. Villámgyorsan változik a felsőoktatás közege, jogi környezete, változnak a szabályozók, de igaza van, változik a szemlélet is. Meg kell találnunk a frontális oktatás alternatíváját, mert a hallgatóknak már más tanulási módszerekre és útvonalakra van szükségük, és nekünk figyelembe kell vennünk ezt. Meg kell őket kérdezni arról, hogy milyen elképzeléseik vannak az egyetemi évekről, és köréjük kell építeni az oktatást. Van négy fontos építőköve az egyetemi oktatásnak: mit, hogyan oktatunk, hogyan kérjük számon, és a hallgató hogyan érzi magát. Ha ezek közül bármelyik sántít, zátonyra fut, akkor nem lehetünk sikeresek. Megjegyzem, nagyon sok nemzetközi konferencián, tanulmányúton vettem részt, több mint harminc országban jártam, és ezek nemcsak tárgyi tudást adnak, hanem a szemléletemet is formálják, számos külföldi tapasztalat épül be a munkámba.

– Nem bánta meg, hogy rendőr lett?

– Több mint egy évtizednyi pénzügyőr szolgálat után, az új tanszéki munkám kapcsán lehetőséget kaptam, hogy a rendőrség állományába belépve végezzem ezt a feladatot, és én nagy örömmel öltöttem magamra a rendőri egyenruhát. Befogadtak, elismerik a munkámat, nagyon megtisztelő, hogy egy valódi, jelentős egyetemépítésnek lehetek részese a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, amely nagyban szolgálja a rendőrség fejlesztését is. Nagy elismerés, hogy 2021-ben a köztársasági elnöktől dandártábornoki kinevezést vehettem át, és azt is nagy megtiszteltetésként élem meg, hogy rendőrként az egyetem vezetésében én képviselhetem a belügyi ágazatot, egyúttal az egyetem általános és oktatási rektorhelyettese lehetek.

– Néhány napja, szeptember 5-én Novák Katalintól, Magyarország köztársasági elnökétől pedig átvehette a professzori kinevezését is. Nagyon váratlanul érte?

– Úgy gondolom, hogy sokat dolgoztam érte, és persze reméltem, hittem, hogy előbb-utóbb megtörténik ez, de azért néhány nappal a kinevezés után még csak ízlelgetem ezt a hatalmas felelősséggel járó kinevezést. Ezzel lényegében mindkét korábbi álmom beteljesedett. Hivatásosként a dandártábornoki kinevezéssel eljutottam oda, amiről hadnagyként csak álmodni mertem, több mint húsz éve a professzori kinevezés szintén végtelenül távolinak tűnt, amikor fiatal tanársegédként elkezdtem a munkát az egyetemi katedrán. De az ünnepélyes pillanatokat követően azt is elmondtam, hogy ez a kinevezés volt tanáraimmal, témavezetőimmel, kollégáimmal, a tanszékemmel és a hallgatóimmal közös siker. Hiszem, hogy ez a kinevezés nemcsak az egyetemet, hanem a rendőrséget is erősíti.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA