A tolvaj után tekert

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Whiskyt akart lopni egy férfi egy mezőkövesdi boltban, azonban nem jutott messzire. Szerencsétlenségére épp arra járt a pihenőidejét töltő Keller Péter hadnagy, a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság vizsgálótisztje, és biciklijén vette üldözőbe a tolvajt.

Egy férfi az üzlet önkiszolgáló kasszájánál csak a kosarában lévő péksüteményt és ásványvizet fizette ki, azonban egy üveg whiskyt a ruhájába rejtve próbált kicsempészni. A kijáratnál megszólalt a riasztó, mire a biztonsági őr felszólította, hogy álljon meg, aminek ő nem tett eleget, és kifutott a boltból. Az őr és az egyik eladó hiába rohant utána, a tolvaj addigra már messze járt. A jelenetnek azonban az éppen vásárolni készülő Kellner Péter hadnagy is tanúja volt.

– Éppen leadtam a szolgálatomat, és kerékpárral tartottam hazafelé, amikor megálltam az egyik bevásárlóközpontnál vásárolni – meséli a hadnagy. – Ekkor figyeltem fel a biztonsági őrre és az eladóra, akik az üzletből rohantak ki, majd az őr azt mondta az eladónak: „Valamit biztos ellopott, ott fut narancssárga pólóban, de én már nem megyek utána.” „Hívni kell a rendőröket!” – válaszolta erre az eladó. Ahogy meghallottam, miről beszélnek, én is abba az irányba néztem, amerre mutatnak, és megláttam a férfit, ahogy egy szatyorral a kezében fut. Körülbelül ötszáz méterre lehetett. Azonnal felültem a bringámra, és a nyomába eredtem. Amikor utolértem, szolgálatba helyeztem magam, és felszólítottam, hogy álljon meg, mert intézkedni fogok vele szemben. A férfi együttműködött. Kipakolta a táskáját, amelyből előkerült a péksütemény és az ásványvíz, de a whisky is, amelyen rajta volt még az áruvédelmi eszköz. Beismerte, hogy az alkoholt elemelte, a többit viszont kifizette.

A hadnagy ezután visszakísérte őt az üzletbe, és az elvitt árut visszaadta a biztonsági őrnek.

– Felvettük a kapcsolatot a biztonsági osztállyal, és a kamerafelvételeket átnézve valóban kiderült, hogy a gyanúsított nem fizette ki az italt. Közben értesítettem a szolgálatirányító parancsnokot a folyamatban lévő esetről. Ezután a kiérkező rendőrök előállították a férfit a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságra.

A rendőrség lopás vétségével gyanúsította meg F. József (45), aki jelenleg szabadlábon védekezik.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra