A védelem tengelyében

– A mindennapokban milyen munkát végeznek ezek a sportolók?

– Ezekben a percekben sportolók, a mindennapokban viszont rendőrök, akik az Egyesült Államok, illetve Izrael Magyarországra akkreditált nagyköveteinek személybiztosítását végzik, és a munkájuk megköveteli, hogy a harcművészetekben is járatosak legyenek. Most éppen a küzdősportokat és az intézkedéstaktikai elemeket gyakorolják.

– Az emberek könnyen gondolhatják, hogy a személyvédelem egyenlő öltöny, napszemüveg, talán némi harcművészetekben való jártasság és sok-sok kaland.

– Valóban, az emberek nem látnak a kulisszák mögé, így nem tudják, mekkora megterhelés ez, milyen lehet naponta 16-18 órát lövedékálló mellényben dolgozni a védett személy mellett, és azt sem, hogy ez a munka mekkora mentális terheléssel jár.

– Utóbbit mi okozza?

– Például az, hogy mi nemcsak a védett személy biztonságára vigyázunk, hanem az őt ért provokációkat is kezeljük, emberi méltóságára, személyes szabadságára irányuló ellenséges és veszélyes cselekvéseket is el kell hárítanunk. Aki a személyvédelmet ellátja, a munka során folyamatos készenlétben van, állandó figyelemmel arra, hogy mikor, milyen irányból, kitől milyen probléma érkezhet, és ez eléggé megterheli az idegrendszert.

– Nehéz megtalálni azt a határt, ahonnan kezdve egy helyzetet kezelni kell?

– Ez bizony nem könnyű kérdés, sokszor még a szolgálat után is eszünkbe jut egy-egy helyzet, amelyről még utólag sem egyszerű eldönteni, hogy a mi jelenlétünknek köszönhetően nem történt semmi, vagy egyébként sem történt volna, mindössze a mi fejünkben futott át a gondolat: valaki valamire készült.

– Egy személyvédelemmel foglalkozó munkatársnak a tojás- vagy a tortadobálást, valamint a verbális támadást sem szabad engednie.

– A védett személyt természetesen ilyenkor is védenünk kell, és ez lehet, hogy abban merül ki, hogy a védett személy, valamint az őt provokáló, inzultáló ember közé állunk, és ha ez konkrét fizikai támadásba torkollik, akkor intézkedéstaktikai elemeket fogunk alkalmazni. Természetesen úgy, hogy szakszerű, arányos és jogszerű legyen. Bár én azt mondom, legjobb, ha kommunikációval rendezzük a nehezebb helyzeteket.

– Vannak erre kommunikációs panelek?

– Igen. Például megesik, hogy pusztán udvariasságból a fogadó fél szeretné kinyitni a védett személy oldalán a gépkocsi ajtaját, ilyenkor mi valami kedves, tréfás mondattal akadályozzuk meg ezt. Mondjuk, felhívjuk a figyelmét, hogy a zár csak a mi ujjlenyomatainkra engedelmeskedik. Így a nem kívánt szituáció nem alakul ki, mi pedig kölcsönösen mosolygunk.

Aztán vége az edzésnek, a küzdő felek lekászálódnak a tatamiról, mi pedig a munkájukról kérdezzük őket. Először Surmann Ádám főtörzsőrmestert, aki a küzdősportokon belül főként állóharccal foglalkozik, a tavaly őszi TEK Gálán K-1-es kategóriában bronzérmes lett, de részt vesz CrossFit-versenyeken is.

– Édesapám harcművészetekkel foglalkozott, főleg karatézott, tőle kaptam kedvet ehhez a sportághoz. A barátaim általában focizni akartak, én inkább a küzdősportokat választottam. Azt gondolom, hogy a harcművészetek gyakorlása testileg, lelkileg és szellemileg is jobb emberré tesz. A középiskola elvégzése után jelentkeztem a honvédséghez, gondoltam, kipróbálom, milyen a fegyelmezett, egyenruhás életforma. Tetszett. Utána váltottam, és átmentem a rendőrséghez, majd négy-öt év múlva a személyvédelemhez kerültem. Nagyon izgatta a fantáziámat ez a munka, ez a létforma. Közben változatlanul sportoltam. Karatéval kezdtem, folytattam thai boxszal, brazil jiu-jitsuval, a végén a kevert harcművészeteket, az MMA-t is kipróbáltam, abban válogatott is voltam, a súlycsoportomban világbajnoki második helyezett lettem, aztán magyar bajnoki címet szereztem földharcban. Nagyon szeretem a harcművészeteket, de CrossFit-edzésekre is járok, funkcionális edzői képesítést is szereztem. Hogy milyen a személyvédelem? Megterhelő, de nagyon jól érzem magam a kollégáim és a főnökeim között.

Batu Norbert zászlós tavaly a földharcosok senior kategóriájában aranyérmes lett a TEK Gálán.

– Katonai középiskolában tanultam, majd hivatásos katona lettem. Mindeközben először a shotokan karatéval ismerkedtem meg, majd jiu-jitsuzni kezdtem. Néhány év után leszereltem, és 15 évig a civil életben, egy kereskedelmi nagyvállalatnál dolgoztam. Hiányzott azonban a kötöttebb életforma, így 2010-től a Köztársasági Őrezrednél folytattam az egyenruhás életet. Aztán 38 évesen a fiaimmal együtt kempózni kezdtem. Később versenyeken is elindultam senior kategóriában, és szépen haladtam előre az övfokozatokkal. A küzdősportok tanításaiból az önfegyelem és a kitartás a jelenlegi munkámhoz is jól jött. A személyvédelemben mindig arra készülünk, hogy elkerüljük azt, amitől tartunk, hogy bekövetkezik. De a legjobb, ha valóban nem következik be semmilyen rendkívüli esemény, mert úgy dolgozunk, hogy erre esélyt sem adunk. Ez a feladat fizikálisan és mentálisan is eléggé megterhelő. Az öltözék, a védőeszközök, a felszerelés, az állandó figyelem, valamint az, hogy a védett személy napirendjéhez kell alkalmazkodnunk, és teljesen mindegy, hogy ő megbeszélésre vagy opera-előadásra megy. Persze senki ne gondolja, hogy a munkánk során a színházban mi az előadásra figyelünk, vagy egy sporteseményen a pályán történtekre! A mi dolgunk egészen más. Mi azt figyeljük, hogy miféle váratlan esemény történhet. További nehézség, hogy a diplomácia területén dolgozunk, ami speciális szabályok és lehetséges veszélyek figyelembevételét is igényli, valamint a munkanyelvünk az angol.

Végül Szebelédy Ákos őrmester érkezik, aki ugyancsak helytállt a tavaly őszi TEK Gálán.

– Már gyerekkoromban elhatároztam, hogy a rendőri pályát választom, aztán lettem üzletkötő, dolgoztam a vendéglátásban, végül öt évvel ezelőtt, 27 évesen jelentkeztem a rendőrség kötelékébe. Tanultam, majd járőrként dolgoztam, később elvégeztem egy személyvédelmi tanfolyamot, ma pedig itt dolgozom én is. Mindeközben állandóan sportoltam. Dzsúdó, ökölvívás, kempó, végül a brazil jiu-jitsu, amit a munka mellett rendszeresen csinálok. A személyvédelmi munka szép, izgalmakkal teli, de, ahogy a többiek is említették, néha nagyon fárasztó. Nehéz koncentrálni 15-16 órán keresztül, mégsem tehetjük meg, hogy lankadjon a figyelem. Még akkor sem, ha az embernek valami személyes problémája van. A sport nagyon sokat segít: fizikálisan is edzi az embert, és mentálisan is rendbe teszi.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ