Ahol kenu jár a szolgálatért

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Rendhagyó ajánlattal toboroz zsarukat a minnesotai Ely rendőrsége. Értékes kenut mondhat magáénak, aki jelentkezik járőrképzésre, és aláírja, hogy a felszerelésétől számított három év alatt nem fog leszerelni.

Világviszonylatban is kenuparadicsomnak számít a minnesotai Superior Nemzeti Parkerdő északi részén elterülő Boundary Waters Canoe Area. Ez egy 1175, festői szépségű állóvizet magába foglaló tóvidék, a partjain több mint 2000 táborhellyel, a 12 vadregényes túraútvonalról nem is beszélve. Nem csoda, hogy évente negyedmillióan látogatnak oda, természetesen kenuval a tetőcsomagtartón, a környékbeliekről pedig el lehet mondani, hogy nem bölcsőben ringatják őket, hanem kenuban.

Erre a hajóra szállt fel a 3200 lelkes Ely rendőrőrsének vezetése, módosított álláshirdetésükben ugyanis az áll, hogy vadonatúj kenut biztosítanak annak a nőnek vagy férfinak, aki az állományba jelentkezik. Ehhez az újoncnak egy olyan szerződést is alá kell írnia, hogy a felszerelésétől számított három év során nem fog leszerelni, ellenkező esetben meg kell térítse a 3800 dolláros, azaz 1,3 millió forintos vízi jármű árát. Jelenlegi járőreiknek is felajánlották e szerződés lehetőségét, ami öt rendőrt érint, és az sem titok, hogy két szolgálati helyre keresnek embert. Mondhatni, a kenubeszerzésektől nem kap léket a költségvetésük, az pedig stílusos, hogy hirdetményükben kiemelik, kevlárból készült kenut biztosítanak. „Ezzel az ajánlattal a figyelem felkeltése volt a célunk” – nyilatkozta a helyi médiának Chad Houde, Ely rendőrfőnöke, és hozzátette, a kenuzás kiváló stresszoldás lehet egy rendőr számára egy átlagosnál nehezebb szolgálat után.

SZ. Z. J.

FOTÓ: ELY RENDŐRSÉGE

kenu

 

<< Vissza az előző oldalra