Aranyérmet hozott az akaraterő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Másodszor is fitneszvilágbajnok lett Szécsényi Ditta törzsőrmester. Első versenye segített neki abban, hogy elérje elsődleges célját. Ugyanis először 2017-ben indult el a megmérettetésen, de a célja akkor még nem a győzelem, hanem a felesleges kilók leadása volt.

Határrendészként szerelt fel a Mohácsi Rendőrkapitányságra 2012-ben, majd 2018-ban a Pécsi Rendőrkapitányságra került járőrként.

– Gyerekkoromban sprinter voltam, később azonban abbahagytam a sportot – meséli Szécsényi Ditta törzsőrmester, a Pécsi Rendőrkapitányság Központi Rendőrőrsének járőrvezetője. – Szerettem enni, ezért elkezdtem hízni.

Amikor egyszer Ditta a tükörbe nézett, egy pillanat alatt világossá vált számára, hogy változtatnia kell. Bár évek óta érezte, hogy gyarapodik a súlya, és tudta, hogy az életmódja sem az egészséges életet szolgálja, nem volt meg az az erő benne, ami a szükséges változáshoz kellett volna. Szerette a finom ételeket, és nehezére esett rávenni magát a mozgásra. Olyan sportot szeretett volna, amelynél az izomzatát is fejlesztheti. Ekkor ismerkedett meg a fitnesszel. Negyvenévesen kezdett el edzeni. Akkor kezdődött minden, amikor 2017 januárjában megvette az első kondibérletet: hogy rávegye magát a fogyásra és motivációt találjon a fitneszhez, kinézett magának egy versenyt, és jelentkezett. Tudta, hogy ha színre kell lépnie és mások előtt megmutatnia magát, akkor a szégyenérzet elég erős motivációt adhat ahhoz, hogy komolyan vegye a céljait, és betartsa a kemény diétát és edzéseket.

fitnesz

– Úgy gondoltam, ha tudom, hogy ki kell majd állnom, az biztosan visszatart attól, hogy feladjam. A verseny egy szükséges rossz volt. Nem akartam leégni mások előtt, és az, hogy kijelölték a dátumot, amikorra el kell érni a célt, erőt adott – magyarázza Ditta. – Végül bronzérmet szereztem. A következő évben a második helyen végeztem, majd 2019-ben ismét bronzérmes lettem.

Egy egészségügyi műtét miatt egy időre abba kellett hagynia a sportot, de tavaly nyáron újra versenybe szállt, és a világbajnokságon győzelmet aratott.

– Nehéz volt visszatérni, nem is az orvosi diagnózis miatt, hanem bennem volt a félelem, hogy újra lesérülhetek. Sokszor elbizonytalanodtam, hogy nem fog sikerülni a sok kihagyás után. Voltak nehéz pillanatok, át kellett lendülni ezeken. A versenyre készülésnél nemcsak a napi két edzés volt a nagy kihívás, de az étkezések betartása is különösen nehéz feladat. Nem lehet csalni. Fontos az egészséges életmód, hogy odafigyeljek arra, milyen alapanyagot használok. Saját magamnak főztem, és dobozokban vittem az ételt.

Az erőfeszítésnek meglett az eredménye. Első helyen végzett, világbajnok lett. Előtte még önállóan készült a versenyre, de találkozott Vásárhelyi Zoltánnal és Szokol Borbálával, akik online segítették a sportolót a következő megmérettetésre.

– Az idei versenyre januárban kezdtem készülni, ezúttal sokkal tudatosabban. Ebben segítségemre voltak az edzőim, Vásárhelyi Zoltán és Szokol Borbála is. Három kategóriában indultam. A 40+ Masters kategóriában a világbajnoki aranyérmet ezúttal is sikerült megszereznem, illetve a korosztály nélküliben, valamint a női testépítésben is a harmadik helyen végeztem.

Szécsényi Ditta kiemelkedő teljesítményért Sárkányölő Szent György Elismerést vehetett át, egy üvegplakettet. Ez az eredmény mindenki számára inspiráció lehet, aki komoly változást szeretne elérni életében. A törzsőrmester története az akaraterő, a kitartás és az önfegyelem példája: sosem késő változtatni, és minden egyes lépés közelebb visz a sikerhez.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: RENDŐRSÉG

 

fit

 

<< Vissza az előző oldalra