Az első vonal legjobbjai

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A hívásfogadó központok (HIK) és a tevékenységirányítási központok (TIK) kiemelkedően teljesítő munkatársait minden évben díjazzák. A szakmai díjat az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Főigazgatóság ügyeleti főosztálya alapította, annak vezetője és munkatársai szavazzák meg, hogy egy-egy esztendőben ki nyújtotta a legjobb teljesítményt a területén.

A legjobb teljesítmény ma már nemcsak serlegeket jelent, hanem anyagi elismeréssel is jár. Részint a kimagasló munkavégzés miatt lehet ezeket megkapni, de azért is, ha valakinek a példás munkája mellett még innovatív javaslatai is vannak, amelyek hatékonyabbá teszik az ügyeletei munkát. Ebben az esztendőben dr. Kuczik János Zoltán vezérőrnagy, rendészeti országos rendőrfőkapitány-helyettes adta át az elismeréseket.

 

Az év tevékenységirányítási központ osztályvezetője 2023

Takács Éva alezredes, a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság tevékenységirányítási központ vezetője:

„Ahhoz, hogy az ember ilyen elismerést kapjon, két dolog feltétlenül szükséges: lelkiismeretesen kell dolgozni és embernek kell lenni. Azaz nemcsak az adott eseményre kell kiemelten figyelni, de annak az érzéseire is, aki telefonál, és aki fogadja a hívást. Hiszen ez a munka épp annyira szól róluk, az ő lelki folyamataikról, mint egy-egy ügyről.”

 

Az év tevékenységirányítási központ osztályvezető-helyettese 2023

Magyar Attila alezredes, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság tevékenységirányítási központjának vezetője:

„A tevékenységirányítási munkához az empátián kívül mindenekelőtt széles körű szakmai és jogi ismeret szükséges, valamint tisztában kell lennünk a rendőrség és a társszervek munkájával, lehetőségeivel. A közterületi állományhoz képest a mi helyzetünk némileg könnyebb, mert mi csak telefonon beszélünk a bejelentőkkel, akik nagyon sokszor zaklatott állapotban vannak, így mi nem személyesen a helyszínen tapasztaljuk meg mindazt, amit az intézkedő kollégák. Ennek ellenére az esetek mellett érzelmek nélkül soha nem megy el senki.”

 

Az év ügyeletese (tiszt) 2023

Márta Zoltán István százados, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság tevékenységirányítási központjának főügyeletese:

„Minden szolgálatomban igyekszem a legjobbat nyújtani, de az elismerés nem csak az én érdemem, mert a TIK-ben minden szolgálatban heten dolgozunk: ügyeletvezető, főügyeletes, valamint az ügyeletesek, és ezt a munkát csak egymást segítve lehet igazán jól csinálni. Ha egy mondatban kellene megfogalmaznom, hogy mi a munkámmal kapcsolatos hitvallásom, akkor azt mondanám, hogy szeretek úgy hazamenni a szolgálatból, hogy ne maradjon bennem hiányérzet, úgy érezzem, hogy minden a helyére került, a lelkiismeretem pedig nyugodt.”

 

Az év ügyeletese (tiszthelyettes) 2023

Bábik Attila főtörzszászlós, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság tevékenységirányítási központjának ügyeletese:

„A munkámból próbálom a pozitív élményeket intenzívebben megélni. Jó érzés például, amikor az autópályáról lehozunk egy rokkantkocsival odatévedt embert, egy kerékpározó gyereket vagy egy odakeveredett állatot. Megmentjük az ő életüket is, és megmentünk másokat is egy tömegbalesettől. De említhetnék még számos esetet, amelynek megoldása pozitív élményeket ad. A tevékenységirányítási központunk fölé kiírtam a munka aranyszabályát. Eszerint: »Olyat cselekedjél embertársaiddal, amit te is szeretnél, hogy veled cselekedjenek!« Én és a kollégáim ehhez tartjuk magunkat. Akik pedig bajba jutottak, tudják, hogy számíthatnak ránk, mert időben küldjük a segítséget, a kollégákat vagy akár a keresőkutyát, a helikoptert, illetve a drónt…”

 

Az év hívásfogadó központ szupervizora 2023

Salamon Csaba munkavállaló, az ORFK Rendészeti Főigazgatóság ügyeleti főosztály Szombathelyi Hívásfogadó Központjának műszakvezetője:

„Szupervizorként vezetői tevékenységet végzek, az állományba tartozó hívásfogadók szakmai munkáját vezetem, percre pontosan követem a kollégák munkáját, szükség esetén beavatkozom, segítek. Ezeken kívül oktatást szervezek a hívásfogadók részére, kivizsgálom a nagy ritkán előforduló, kevésbé hatékony döntéseket, ilyenkor plusz továbbképzéseket szervezek. A lényeg, hogy minden betelefonáló késedelem nélkül megkapja a segítséget, és jó érzéssel menjenek haza a munkatársaim is.”

T. Z.

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN

hit

 

<< Vissza az előző oldalra