Az év rendőre: Varga János alezredes

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Közlekedésrendészeti kategóriában érdemelte ki az év rendőre kitüntető címet Varga János alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője.

– 1988 óta vagyok egyenruhás, az egész pályafutásomat a közlekedésrendészeten töltöttem. Közlekedési járőrként indultam, majd a megfelelő iskolák elvégzését követően baleseti helyszínelő és balesetvizsgáló lettem – eleveníti fel szakmai karrierje kezdetét. – Ma vezetőként is azt gondolom, amit járőrként belénk neveltek: a feladat az első. Erről van is egy történetem. Egy szervezeti átalakítás során közölték velem a vezetőim, hogy baleseti helyszínelőből közlekedési fővizsgáló leszek a hónap elejétől, úgy, hogy soha nem végeztem még előtte vizsgálati munkát. Át is vettem az elődömtől 25 ügyet – és nem volt hozzá semmilyen támpontom, csak a kollégák és a megyei szakirányítás segítsége és a megérzés. Így autodidakta módon vágtam bele az ügyek kezelésébe. Ekkor tanultam meg, hogy teher alatt nő a pálma, és a helyzet, amit eredetileg kilátástalannak éreztem, végül számtalan értékes szakmai kapcsolathoz is vezetett. Azt hiszem, hogy aki tényleg megállja a helyét egy ilyen helyzetben és a saját hibáiból építkezve tanul, az megtanulja örökre a szakmát is.

Visszatekintve arra a legbüszkébb, hogy ennyi év alatt rengeteg olyan fiatal kollégát indíthatott el az úton, akikkel azóta is jó kapcsolatot ápol, és soha nem hagyták egymást cserben.

– Én is folyamatosan tanulok tőlük és ők is meghallgatják a tanácsaimat. Ez a bizalom felbecsülhetetlen – emeli ki Varga János. – Az emberek nem egyformák. A rendszerbe érkező kollégákhoz, mint minden fiatal pályakezdőhöz, empátiával, türelemmel kell fordulni. Én azt vallom, hogy ha ezen a területen szeretnének dolgozni, akkor az én dolgom idősebb rendőrként bevezetni őket azoknak a szabályoknak, eljárásoknak a világába, amelyek között magam is élek. Hogy ismernék meg máshogyan a rendőri szolgálat valóságát, ha nem ott, ahol a munka folyik?

Újabban rengeteget foglalkozik a generációk változásának kérdéseivel.

– Amikor mi rendőrnek álltunk, akkor a hívószavak azok voltak, hogy közösség, bajtársiasság, haza, szolgálat. A mai fiatalok már teljesen másként gondolkoznak, de ez nem az ő hibájuk, egyszerűen megváltoztak a prioritások. Azt kell feltárnunk, hogy bennük hogyan lehet felkelteni, elültetni a hivatástudatot, amihez mi, vezetők, de a rendőrnek jelentkező fiatalok türelme és kitartása is ugyanúgy szükséges szerintem.

Életműdíjnak fogja fel a szolgálatért.

–  Nagyon jólesett, hogy engem jelöltek a kollégák és a vezetőim az év rendőre címre. Már lassan a pályám végén ez egy hatalmas elismerés számomra. Nevezhetjük életműdíjnak is. Mégis azt mondom és azt vallom, hogy aki rendőr lesz, az mindig rendőr is marad. Ez a díj akkor is emlékeztet majd arra, honnét indultam, amikor már nyugdíjasként tekintek vissza az eltelt évekre – jósolja az alezredes. – Annyira váratlanul ért ez a díj, hogy az átadása miatt még egy családi nyaralásból is kimaradok, nélkülem utaznak a többiek. A vakáció megvár, a díjat pedig büszkén vettem át. Köszönöm mindazoknak, akik érdemesnek tartottak rá!

KISS DÁVID

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA

<< Vissza az előző oldalra