Battonyai barkácsművész

– Véletlenül lettem rendőr – kezdte a mondandóját, amikor több mint két évtizedes hivatásos pályafutásáról kérdeztük. A vasiparban dolgozott 1998-ban, amikor az egyik kollégája az ebédszünetben szaladt ki határőrnek jelentkezni. Elkísérte, és miután a parancsnok rákérdezett, ő nem akar-e pályázni, úgy döntött, megpróbálja. A kollégájának nem sikerült, neki viszont igen, és azóta, 25 éve töretlen lelkesedéssel járja a kirendeltséghez tartozó 52 kilométernyi határszakaszt.

– Szeretek a szabadban lenni. Sőt, ha választani lehet, inkább megyek, mint hogy egy helyben maradjak. Jól ismerem a határszakaszunkat, akár egy tájképből vagy egy, a munkánkat segítő kamera felvételéből is megmondom, hogyan lehet odajutni. Ismerem az utakat, azt is tudom, hogy a nem aszfaltozottak közül melyik milyen időjárási körülmények között járható, és pontosan hová vezetnek. Ez azért is van, mert a szabadidőmben is sokat járom a területet, feleségemmel szeretünk sétálni. Egy héten négyszer, ötször – ahogy az időnk engedi – 10 kilométert is megteszünk.

A család nagyon fontos az életében, büszke tavaly érettségizett fiára. Az alma nem esett messze a fájától, hiszen Olivér is szívesen munkálkodik a szabadban, mezőgazdasági technikumba jár. Medve István feleségével már túl van a 22. házassági évfordulón, egyetértésben segítik gyermeküket. Azért volt egyvalami, amiről vitáztak, ez pedig a határrendész barkácsszenvedélye.

– Sok mindent meg tudok csinálni a virágtartóktól a polcokig. A kimaradó anyagokat, fémeket, fadarabokat, műanyagokat pedig hasznosítom. Az a klasszikus „ez is jó lehet még valamire” gondolkodásom van, így kinőttem a családi házunk udvarát. Végül a feleségemmel megegyeztünk abban, hogy kellene egy olyan hely, ahol ezeket a dolgokat tárolhatom, és ahol barkácsolhatok anélkül, hogy teljesen elfoglaljam az életterünket. Így lett egy tanyánk, ami gyakorlatilag műterem. Ott ünnepi díszek is készülnek, évek óta láthatók a Battonyai Határrendészeti Kirendeltségen, illetve köztereken is az alkotásaim karácsonykor és húsvétkor.

Ebben az évben többre is volt igény, hiszen a kirendeltség korábbi vezetője immár Lőkösházán szolgál, és megkérte Istvánt: vigyen oda is figurákat, díszeket. Nem mondhatott nemet, bár a hulladék anyagokon és a kreativitáson kívül némi befektetést is igényel ez a tevékenység, hiszen a ragasztóknak, festékeknek ára van. De szívesen csinálja, és örül, hogy másoknak örömet okoz.

– Úgy érzem, tisztelnek, szeretnek az emberek a városban, ahol élek. Battonyán négy Medve István van, ragadványnévvel emlegetnek bennünket a helyiek. Van például Bajszos Medve Pista, én a Rendőr Medve Pista vagyok. Ez nem sért, sőt! Nem könnyű a mi hivatásunk, de én úgy vagyok vele, hogy ha feladat van, azt akkor is meg kell csinálni, ha zsörtölődünk. Ha át kell vizsgálni egy erdőt, mert keresünk valakit, akkor teljesen mindegy, hogy éppen fáradtak vagyunk és sokat kell menni, úgyis meg kell csinálni. Lássunk hozzá, úgy fogunk a végére jutni! Fizikailag és szellemileg is fárasztó a szolgálat, de a környezetemben élők biztonságáéért és a sajátomért dolgozom, hiszen én is itt élek.

Ez a fajta elhivatottság tükröződik a pályafutásában. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy vele 25 év alatt nem volt probléma, nem kellett szakmai hiba, fegyelmezetlenség, mulasztás vagy bármi miatt figyelmeztetni, fenyíteni, viszont többször megjutalmazták. Egy alkalommal például a Gyulai Rendőrkapitányságon szolgálatot teljesítő Medve István zászlóssal együtt vettek részt egy ünnepségen. Még akkor nem tudott róla, hogy van egy druszája a megyében, így amikor az elismerések átadásakor elhangzott a név, már indult volna, a rendfokozatnál azonban meglepődött, hogy nem is ő következik. Gyulai kollégájára azóta is jó szívvel gondol, tudja róla, hogy kiváló vízirendészeti járőr, társával idén nyolcadszor nyerték meg az rendőr-főkapitányságok kategóriájában az országos vízirendészeti járőrversenyt. Róluk is írt a Zsaru Magazin, így ha bárki az archívumban kutakodna, két Békés vármegyei Medve Pistát is talál.

SZ. A.

FOTÓ: RENDŐRSÉG