Csendes, de biztos
Mészáros Bálint alezredes hűséges típus. Hazánk egyik legeredményesebb bűnügyi alosztályvezetője profitál is abból, hogy 1997 óta a Biharkeresztesi Rendőrőrsön szolgál. Ritka ez, amit dr. Töreki Sándor vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes is megjegyzett, amikor kitüntette.
Erre nem lehetett nemet mondani!
– Berettyóújfalui középiskolásként szembesültem azzal, hogy igencsak megcsappantak a munkalehetőségek a környéken, ezért is figyeltem fel a rendőrség ajánlatára. Egyik korábbi iskolatársunk jött hozzánk toborozni, aki akkor a Miskolci Rendészeti Szakközépiskolában tanult, és elmondta, a kétéves tiszthelyettesképzés első felében ösztöndíjat adnak, a másodikban pedig már fizetést, és végig ingyenes a szállás meg az étkezés. A túljelentkezés akkoriban közel tízszeres volt, de elsőre felvettek, és ’97 szeptemberében a Biharkeresztesi Rendőrőrsre szerelhettem fel járőrként. Azóta is itt vagyok, amin sokan csodálkoznak. Dr. Töreki Sándor vezérőrnagy is megjegyezte, hogy az ilyesmi ritka, amikor tavaly kitüntetett, de abban ő is biztosan egyetért, hogy ennek megvan az előnye – foglalta össze a veterán, aki 2004–2009 között Bojt és Told körzeti megbízottja volt, és közben elvégezte a Rendőrtiszti Főiskolát. – Utána lettem nyomozó, és 2010 óta vezetem a bűnügyi alosztályt. Biharkeresztes mellett Nagykereki, Bedő, Berekböszörmény, Ártánd meg persze Told és Bojt települések tartoznak hozzánk, és mindegyikben előfordulnak jogsértésre hajlamos egyének. Jellemzően vagyon elleni, kábítószeres és kiberes, továbbá a magyar–román határhoz köthető bűncselekményekkel találkozunk. Szerencsés helyzetben vagyok, mert három kiváló kollégával dolgozhatok, összekovácsolt bennünket a sok munka. Nagyon jó az együttműködés, az összhang a rendőrőrs valamennyi dolgozója között, és az évek alatt a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály munkatársaitól is sok segítséget kaptam.
Budapestre is szervezett rajtaütést.
– Hét évvel ezelőtt volt az egyik legnagyobb horderejű ügyünk. Felfigyeltünk egy helyi drogdílerre, és azonosítottuk a felső kapcsolatát, egy debreceni férfit. Akkor csaptunk le rá és a beszállítójára a Cívis Közterületi Támogató Alosztály kommandósaival, amikor Debrecen külterületén találkoztak. A gyanúsítotti kihallgatások során a felső kapcsolat fővárosi ellátóját is azonosítottuk: őt XVIII. kerületi otthonában ébresztettük. A bíróság mindegyiküket letartóztatásba helyezte. Mivel a lefoglalt kábítószerek mennyisége meghaladta a jelentős mennyiség alsó határát, a megyei főkapitányság bűnügyi osztálya fejezte be az eljárást. Mindegyiküknek jó pár évre börtönbe kellett vonulnia – idézte fel az alezredes, és egy 2021-es drogfogást is felemlített. – Ez is hasonlóan indult, a felderítőmunkát követően itt is a Cívis KTA közreműködésével fogtunk el három dílert. Négy elkövetővel szemben folytattam eljárást, közülük hármat már letartóztattak. Időközben egyikük már le is ülte a rá kiszabott büntetését. A napokban került bűnügyi felügyeletbe az elsőrendű vádlott, aki korábban Romániában is volt börtönben hasonló bűncselekmény miatt. A bírósági eljárás jelenleg is folyik.
Nyomozók segítettek egy pénzmosónak.
– Az online csalások napjainkban már országszerte jelen vannak, de szerencsére segítők is akadnak, akik mit sem sejtve csöppennek bele, és megszólal a lelkiismeretük – mesélte arra utalva, hogy idén júliusban kezdődött egy ilyen ügyük. – Felkeresett minket egy környékbeli nő, és elmondta, jelentkezett egy magát londoninak valló cég hirdetésére, amit az egyik álláskereső portálon látott. Ügyfélkapcsolati menedzsert kerestek, alkalmazták, és mindent ímélben intéztek, telefonon se beszélt senkivel. A „feladata” az volt, hogy folyószámlát kellett nyitnia két online banki szolgáltatónál, továbbá telepítenie az okostelefonjára egy csevegőalkalmazást. Miután 2,5 millió forintot utalt neki egy magánszemély, amit tovább kellett volna küldenie, gyanút fogott, ekkor jött be hozzánk. Együttműködésével sikerült a teljes összeget visszaszereznünk, és azt eljuttatni ahhoz az idős férfihoz, akitől a bűnözők – magukat banki ügyintézőnek kiadva – kicsalták. Kissé komikus volt, amikor a megbízók azzal fenyegették meg a nőt, hogy ha nem küldi tovább a pénzt, feljelentik a rendőrségen.
Béketűrő veterán.
– Véleményem szerint a 90-es években a bűnelkövetők máshogy viszonyultak a rendőrökhöz, valahol útközben odalett a „zsiványbecsület”. Fontos változás az is, hogy az eljárások során begyűjtött temérdek adat feldolgozása rengeteg energiánkat leköti, egyre kevesebb időnk marad kapcsolatok fenntartására, arra a bizonyos személyes kontaktusra; pedig a nyomozói munka még mindig a megszerzett információkra épül – magyarázta Mészáros Bálint, aki a Biharkeresztesi Rendőrőrs nyomozási eredményességének egyik személyes titkát is elárulta. – Alapelvem, hogy annak is megadom a kellő tiszteletet, akiről tudom, hogy hatványozottan faragatlan, de csak addig, amíg nem lépi át a durva személyeskedés határát, és igyekszem betartani minden ígéretem. Szerintem ezt az érintettek tudják is rólam a rendőrőrs illetékességi területén – mondta, és halvány mosolyra görbült a szája. – Még körzeti megbízott voltam, amikor körözött fiatalembert kerestem. Üzentem a hozzátartozóján keresztül, hogy meg fogom találni, és pár nappal később rá is leltem. Sose felejtem, mit mondott az anyja, miután elfogtuk a fiát: „Bálint úr, maga csendes, de biztos.”
SZ. Z. J.
FOTÓ: NAGY ZOLTÁN, RENDŐRSÉG