Doboló nyomozó

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Somogyi Krisztián százados, a Székesfehérvári Rendőrkapitányság bűnügyi osztály kiemelt főnyomozója sporttal és zenéléssel színesíti életét. Indul a Belügyminisztérium úszó- és strandröplabdaversenyein, amerikai focizik és rockzenekarok dobosa.

Szakmai karrierjében fontos szerepet játszott első életvédelmis ügye.

Rokonságában többen is rendőri pályára léptek ugyan, őt mégsem ez, hanem kíváncsisága és pedagógusi érzéke, képzettsége késztette arra, hogy nyomozó legyen.

– Tanítottam egy fehérvári magániskolában, mellette vízilabdásokat és úszókat edzettem, közben senior úszóversenyekre jártam. A 2002-es franciaországi Millau-ban megrendezett szenior Eb-n 16. lettem 50 méteres pillangóúszásban, ami most is büszkeséggel tölt el, de hiába voltam elégedett az életemmel, hiányérzetem támadt, és váltottam – foglalta össze Somogyi Krisztián, aki a székesfehérvári Váci Mihály Ipari Szakközépiskola után a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karán lett rekreáció és testnevelő szakos tanár, majd elvégezte a Rendőrtiszti Főiskola átképzőjét, és 2007-ben felszerelt a fehérvári kapitányság bűnügyi osztályára, ahol 2009-ben szakosodott életvédelmi bűnügyekre.

Nem baleset! Emberölés!

– Az első ügyem a mai napig hatással van rám – magyarázta. – Eszméletlen állapotban, koponyaalapi töréssel szállítottak kórházba egy középkorú, alkoholproblémával küzdő férfit, aki két nappal később meghalt. Ránézésre balesetnek tűnt, de néhány adat, bizonyíték és a szakértői vizsgálat eredménye is idegenkezűségre utalt. A fejsérülést, valamint a férfi ujjain talált töréseket az okozta, hogy többször úgy megütötték egy borosüveggel, hogy később belehalt. Az elkövető 12,5 évet kapott. A nyomozási idő nem volt rövid, azonban az a sikerélmény és eufória, amit akkor éreztem, a mai napig elkísér és motivál. Megtanított rá, hogy amit elsőre nem lehet látni, annak utána kell járni, feltárni. Azóta minden ügyemben ezt a jó érzést keresem. Mivel a munka nagyon sok energiát elvesz, magánemberként is vágyom olyan élményekre, amikből töltekezhetek, és amik idővel ismét szakmai sikerekhez vezetnek. Ezeket a zenélésben és a sportolásban találtam meg.

Úszás, röplabda, amerikai foci.

nyomozó

– Négy és fél éves koromban tanultam meg úszni, és nagyon megszerettem. A főiskolán búvárúsztam, és akkoriban kezdtem el röplabdázni is. Miután rendőr lettem, a sport továbbra is az életem meghatározó része maradt. Több számban is indultam a BM évenként megrendezett sportversenyein a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság csapatával, aminek a szervezésében is aktívan részt vettem. Strandröplabdában eddig háromszor sikerült nyernünk, úszásban ennél is többször a 4×50-es gyorsváltóval. Egyéni versenyszámban is jó párszor voltam dobogós 50 méteres hátúszásban. Az amerikai focit a sógorom szerettette meg velem, akivel azóta is rendszeresen nézzük a meccseket, a februári Super Bowlt pedig baráti társaságunkkal. Mivel Székesfehérváron van egy ilyen csapat, a Fehérvár Enthroners, kimentem a meccseikre, és beültem a szurkolói dobok mögé, buzdítani a csapatot. A sportág szeretete arra motivált, hogy kipróbáljam magam, így lejártam az edzéseikre, és rúgó, holder poszton a csapat tagjává váltam. A többi már csak történelem. Mióta ’22-ben bejutottunk a European League of Football ligába, a nyári szezonban azzal telnek a hétvégéim, hogy vagy idegenbeli meccsre utazom, vagy a kapitányságon dolgozom forró nyomon. A kettő együtt már nehezen fér bele az időmbe, így valószínűleg az idei lesz az utolsó, aktív szezonom, de továbbra is az életem része marad, akárcsak a zenélés. A Fueled nevű zenekarommal írtunk a csapatnak egy indulót, ami azóta is minden meccsen felhangzik bevonuláskor, és amire nagyon büszke vagyok.

Nagy dobra verte a rockzenét.

nyomozó

– A zenéléssel 35 éve kezdtem el hobbiszinten foglalkozni, és egy évre rá már amatőr együttesben doboltam egy lakótelepi garázsban, de hobbizenekarban a szegedi éveim alatt is játszottam. A dolog akkor kezdett komolyabbra fordulni, amikor ’99-ben visszaköltöztem Fehérvárra, és a Septic Pain tagja lettem. Ezzel a hardcore rockbandával azóta is rendszeresen járunk fellépni kisebb-nagyobb klubokba szerte az országban. 2008-ban alakult meg a Fueled, ami egy dirty rock stílusú együttes, és ugyanebben az évben alapítottuk meg a Rendőrtiszti Főiskolán a Red Religion nevezetű Bad Religion tribute zenekart Huszti Gábor alezredes barátommal, aki ma a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztályán szolgál. 2012-ben jött létre a Sidol, és ezzel a punk-rock bandával is a mai napig járok fellépni klubokba, fesztiválokra. Átlagban havi egy koncertet adunk, de már arra is volt példa, hogy mindhárom együttessel színpadra léptem a Fezen fesztiválon – magyarázta a százados, aki a dobolás mellett vokálozik, énekel és dalszöveget is ír.

– Amikor az átlagosnál kimerítőbb a szolgálatom, megesik, hogy lemegyek a próbaterembe vagy a pályára a csapattársakkal edzeni, hogy a feszültséget levezessem. Ez is kell ahhoz, hogy egyensúlyban tartsam magam, ami elengedhetetlen része a munkámnak is.

SZ. Z. J.

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN, SOMOGYI KRISZTIÁN, RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra