Egyetlen percen múlt

Nem titok, hogy a csúcsforgalom a szirénások ellensége.

– Most is alig hiszem el, hogy öt perc alatt odaértünk – idézte fel a főtörzsőrmester, aki 17 óra 23 perckor kapcsolta a kéket, ezzel egy időben indultak útnak a katasztrófavédők és a mentősök, szintén megkülönböztető jelzéssel. Sietni kellett, mert a bejelentésből arra lehetett következtetni, hogy a célszemély még élt. – A tevékenységirányító arról tájékoztatott, hogy a bejelentő okostelefonjára vérfagyasztó videót küldött a hozzátartozója. A rövid felvételen az volt látható, ahogy a férfi a kádban ülve egy sniccerrel átlósan átvágja a csuklóját, és mindenfelé spriccel a vére. A nő pontos címet mondott emelettel, ajtóval, és a parkolással is szerencsénk volt, mert ennek a tízemeletes bérháznak volt egy kis szervizútja. Azzal a földszinti lakóval is mázlink volt, aki pont otthon tartózkodott, és rögtön kijött, amikor bekopogtunk az ablakán. Én rohantam fel a lépcsőn, Vivien picit még lent maradt, és kitámasztotta a kaput a lábtörlővel.

A megadott lakásnál a járőrpár szerencséje egyelőre véget ért.

– Egy zárt, acéllemezes biztonsági ajtó fogadott – folytatta Varga Vivien Viktória őrmester, a Diósgyőri Rendőrőrs járőrvezetője, aki az intézkedés alatt végig rádiókapcsolatban állt a tevékenységirányítóval. – Péter lenyomta a kilincset, és az így keletkezett pár milliméteres résen keresztül bekiabált. Jómagam is hallottam, hogy erre bentről valaki nyöszörgő, hörgő hangon válaszolt, amit rögtön jelentettem, majd becsengettem az emeletszomszédokhoz. Azt akartam megtudni, lehet-e valakinek kulcsa. Otthon voltak, de segíteni nem tudtak. Ezután együttes erővel rugdaltuk az ajtót Péterrel, és a betörésével is megpróbálkoztunk, de ez nem sikerült.

Megérkeztek a katasztrófavédők.

– Rögtön beüzemelték a gépi feszítőberendezést, és az ajtót hamar begörbítették, bár ott és akkor egy örökkévalóságnak tűnt minden perc – magyarázta Szombathy Péter főtörzsőrmester, Bükkszentkereszt és Répáshuta körzeti megbízottja, aki egy katasztrófavédővel lépett a fürdőszobába. – A férfi ájultan ült a saját vérében a fürdőkádban, a bőre falfehér volt, és a bal csuklójából még csordogált a vér. A rögzített kádparaván miatt nehezen lehetett hozzáférni, de így is tudtuk, mi a teendő. Először ellenőriztem, van-e pulzusa, és a nyaki ütőerénél még tapintani lehetett áramlást, ezért mielőtt a karját magasba emeltem, rászorítottam a vágás előtti részre. A tűzoltó kollega a bicepszénél nyomott rá két hüvelykujjal az ütőérre, Vivien pedig közben övet keresett a lakásban, hogy a karját elszorítsuk.

– Első körben csak törölközőket találtam, és közben a tevékenységirányítóval rádióztam, akit a tájékoztatáson túl a mentősök érkezéséről is kérdeztem. Már nem kellett rájuk sokat várni, de annyi adrenalin volt bennünk, hogy tényleg cammogott az idő – tette hozzá az őrmester, aki a következő percben kilépett a bérház folyosójára, hogy a mentősöket navigálja.

– A férfi nagyon sok vért vesztett, de nem volt teljesen ájult – vette át a szót a főtörzsőrmester. – Folyamatosan beszéltünk hozzá, amire néha reagált, többnyire viszont nem. Röviden hörgött és sóhajtott, aztán megint elalélt. Kritikus állapotban volt, de nem engedtük, hogy teljesen elveszítse az eszméletét. A szabad kezemmel egyik szemhéját húztam fel a másik után, és mi tagadás, megkönnyebbültem, amikor a mentősök befutottak, és átvették. Feszült perceket éltünk át.

Egyiküknek sem ez volt az első életmentése.

– Öt évvel ezelőtt egy késelés áldozatának nyújtottam elsősegélyt, de az sem volt ennyire véres – emlékezett Varga Vivien Viktória. – Öngyilkosságot megkísérlő emberrel is volt már dolgom, ennélfogva az ilyen helyzetet, illetve feladatot reálisan szemlélem. Különös érzés tapasztalni, amikor valaki nem akarja, hogy megmentsük, de rendőrként nem foglalkozom vele, teszem, amire felesküdtem. Viszont megfogalmazódott bennem, szerencsésnek mondható, hogy két ilyen rutinos életmentő vette kezelésbe, mint Péter és a tűzoltó kollega.

– Tizennégy éves pályafutásom alatt már többször is fel kellett vennem a kesztyűt a halállal. Rutin ide vagy oda, most is megtapasztaltam a koncentráltságnak ezt a különös állapotát, amikor szinte lüktet bennem az adrenalin, mégsem pörgök, hanem inkább megnyugvást és biztonságot érzek, mert a kollegáimmal mind egy célra összpontosítunk, és ebben a katasztrófavédők is benne vannak. Azt a döntő percet most ők nyerték meg, mert a mentősök szerint ennyin múlott. Amennyiben a férfi a horrorvideót rögtön azután küldte, hogy az ereit átvágta, akkor 15 percen át vérzett, és egy ilyen egykaros esetnél kb. itt van a vörös vonal. Mellesleg egy ismerősömtől megtudtam, hogy életben maradt – mondta Szombathy Péter, aki már meg is mérkőzött a halállal. – Néhány éve egy borsodi településen egy rongálással gyanúsított, pszichésen zavart férfi elbarikádozta magát a háza egyik szobájában, és amikor benyomtuk az ajtót, egy 25 centiméteres pengéjű bajonettel nekünk támadt. Előbb a kollegám nyaka felé szúrt, aki szerencsére elugrott, utána pedig a mellkasunkat vette célba, de egy óvatlan pillanatban rá tudtunk fogni a kezére és a tőrkésre. Ösztönösen jöttek a képzésen tanult mozdulatok, és egyikünk sem szenvedett komoly sérülést. Kisebb vágásokkal és horzsolásokkal megúsztuk.

SZ. Z. J.

FOTÓ: RENDŐRSÉG