Együttműködésben a jegyhamisítók ellen

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Sajtótájékoztatón mutatták be az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) és a funcode.hu jegyértékesítő szolgáltató együttműködésében készített új prevenciós videót, amelyben ismert magyar művészek hívták fel a figyelmet a jegyhamisítók által okozott károkra.

A sajtótájékoztatón dr. Töreki Sándor vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes, valamint Járdány Barna, a funcode.hu tulajdonosa ismertette a koncertjegyekkel üzérkedő csalók legkedveltebb módszereit, kezdve az érvényes jegyek sokszorosított eladásától egészen a fantázia szülte imitációk értékesítéséig, melyeket a jóhiszemű vásárlók online felületeken, a közösségi médiában vásárolnak meg általában nyomott áron, kéz alatt. A csalás tényére már csak akkor derül fény, amikor az áldozat igyekszik bejutni a hamis vagy érvénytelen jeggyel a rendezvényre, ám a forgókapu nem engedi át.

A szakember kiemelte, ez a fajta visszaélés a 2024. június 16-án, 18-án és 19-én Budapesten rendezett Coldplay-koncertek során ért el történelmi csúcsot, amikor több mint háromezer embert vertek át hamis vagy érvénytelen jegyekkel. Erre adott választ a rendőrség és a Funcode együttműködési megállapodása, melynek keretében a tisztességes jegyértékesítés átláthatóságáért indult felvilágosító kampány. Járdány Barna elmondta, tapasztalat alapján a leghatékonyabb módszer az ismeretterjesztés és a prevenció, mivel sok áldozat inkább eltekint a feljelentéstől, így a csalások, visszaélések kiterjedtségére sem derül fény.

Töreki vezérőrnagy bűnügyi oldalról megközelítve a kérdést kiemelte, a rendőrség az együttműködés alapján egyenruhás és civil ruhás rendőrökkel biztosítja a kiemelt koncerteket, akiknek fő feladata a csalás áldozatává vált vásárlók tájékoztatása a lehetséges lépésekről. A tábornok kiemelte, a korábban egyediként kezelt eseteket a bűnüldöző szervek immár belső módszertani segédlet alapján egységes elkövetési módozatként kezelik, ami lehetőséget ad az ügyek egyesítésére. A 2025 nyara óta fennálló rendszer eredményeként 142 ügyet azonosítottak, melyekben 1041 sértettel vette fel a kapcsolatot a rendőrség, és 59 fővel szemben indított eljárást. Kiemelt sikernek tekinthető annak a 27 éves fiatalembernek az elfogása és letartóztatása, aki ipari módszerekkel nagyüzemben gyártott és forgalmazott online csoportokban hamis koncertjegyeket. A csalások kapcsán lefoglalt vagyoni eszközöket a bűncselekmények áldozatainak kártalanítására fordítják.

A sajtótájékoztató résztvevői kiemelték, hogy az ünnepi időszakban új felvilágosító kampány indul, melynek fő célja a vásárlói tudatosság növelése azért, hogy a fa alá kerülő jegyek végül maradandó élményekhez nyissanak kaput, ne pedig keserű csalódáshoz, majd a rendőrségen panaszfelvétellel töltött hosszú órákhoz vezessenek.

A figyelemfelhívó rövidfilmben rendőrt alakított az Irigy Hónaljmirigy zenekarból is ismert Sipos Tamás zenész, aki maga is közelről ismeri a problémát.

– Megtörtént, hogy egy másik zenekar következő heti koncertjére szóló jeggyel ültek a közönségünk soraiban. Ebből lett is bonyodalom, amikor megjöttek az igazi jegytulajdonosok, és már ültek a helyükön… – idézte fel az egyik emlékezetes esetet az előadóművész. – Ilyenkor nem ritka, hogy az áldozatok a zenekarhoz, a menedzsmenthez fordulnak, de mi is csak azt tudjuk nekik elmondani, hogy tegyenek feljelentést, máskor pedig ne üljenek fel az ellenőrizetlen közösségimédia-csoportokban hirdetett olcsó jegyek csábításának. Ezek a hamisítási akciók az anyagi kár mellett a mi hírnevünket is tönkreteszik, hiszen a csalók által átvert rajongók sokszor úgy érzik, bennünk is csalódtak.

A zenész beismeri, ő maga is vált már ilyen csalás áldozatává, így tudja, milyen kellemetlen helyzetet teremtenek a bűnözők.

– Az anyósoméktól kaptunk jegyeket Tenerifén egy focimeccsre, és csak a helyszínre érve derült ki, hogy minden jegyünk érvénytelen, így lemaradtunk a Barcelona meccséről, és nem is tudtunk gyors megoldást találni a helyzetre – meséli az énekes. – Az eset óta különösen tudatos vagyok az ilyen visszaélések tekintetében. Sőt, figyelmeztetem is azokat az ismerőseimet, akik a közösségi médiában osztják meg a frissen vett jegyeikről készült képeket, hogy sürgősen töröljék a bejegyzést, mert lehet, hogy épp a fénykép alapján készít valaki hamisítványt.

Nem idegen neki a rendőregyenruha sem.

– Amikor felkértek, hogy dolgozzunk együtt a kampány részét képező rövidfilmen, rögtön megörültem, mert ez egy nagyon fontos téma, amelyben megelőzéssel tehetünk a legtöbbet. Amikor megláttam, hogy engem már be is írtak az egyik rendőr szerepére, még nagyobb volt az öröm, hiszen nem először alakítok rendőrt – idézi fel Sipos Tamás. – Az Irigy Hónaljmiriggyel is készült egy hosszabb paródiafilmünk, amiben ezt a karaktert hoztam, de már a zenekar egyik első, meghatározó nótájában, az IHM-himnuszban is egyenruhában álltam a színpadon, így mondhatom, évtizedes rendőrszínészi tapasztalatom van. Lehet, hogy ha egyszer elegem lesz a fellépésekből, belépek a testületbe!

K. D.

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN

<< Vissza az előző oldalra