Életeket mentenek a traffiboxok

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A II. kerületben működik a legtöbb fix traffipax Budapesten. Összesen hét helyre telepítettek, „boxokat” az elmúlt évben, amelynek hatására jelentősen csökkent a közlekedési balesetek száma.

Tavaly februárban, egy II. kerületi 23 éves lány vesztette életét egy gyorshajtó miatt. Az önkormányzat akkor határozta el, hogy fix traffiboxokat telepítenek, hogy megfékezzék a száguldozókat. Azóta a rendőrséggel közösen, összesen hét traffiboxot telepítettek a kerületben.

– Bár a fővárosban eddig is voltak VÉDA-kapuk, amelyek a gyorshajtókat szűrték ki, illetve szolgálati gépjárművekből is mértük a sebességet, de traffiboxokat elsőként mi építettünk ki a kerületben. Alapos mérlegelés és tervezés előzte meg a kamerák telepítését. Figyelembe vettük az önkormányzat észrevételeit, a lakossági panaszokat, illetve a rendőrség is megvizsgálta a baleseti statisztikákat, hol célravezető és kivitelezhető a telepítés – magyarázza Oláh Levente főhadnagy, a II. Kerületi Rendőrkapitányság járőrszolgálati alosztály vezetője. – Azokat a főutakat, ahol száguldozni szoktak, igyekeztünk lefedni a kamarákkal. Így, az Árpád fejedelem útján, a Törökvész úton, a Kapy utcában, a Zöldlomb utcában, a Hidegkúti úton, a Máriaremetei úton és a Nagykovácsi úton kaptak helyet a készülékek. Az eddigi statisztikák szerint a legtöbb gyorshajtót, a Kapy utcában és az Árpád fejedelem útján mérték be, de a leggyorsabban száguldó autós is itt haladt el a műszer előtt, 111 km/h-val. Folyamatosan hétről-hétre figyeljük a statisztikát, hogy melyik időszakban, mennyi az elhaladó jármű, és ebből hányan lépik túl a megengedett sebességet. Azt tapasztaltuk, hogy napközben több a gyorshajtó, mint éjszaka. A legnagyobb meglepetés pedig az volt, hogy a Kapy utcán, ahol a lejtőnél van kihelyezve a kamera, és mindkét irányban mér, ott nem a meredeken lefelé, hanem éppen ellenkezőleg, az emelkedőn volt több gyorshajtó. A traffipaxos dobozok azonban nemcsak a gyorshajtók kiszűrésére alkalmasak, de példádul egy gépjárműlopásnál is segítséget nyújthat a kamerafelvétel. A forgalom számlásásból le tudjuk szűrni, hogy melyik időszakban, hol van a legnagyobb forgalom, és oda egyéb közlekedési akciókat is szervezünk. 

A traffiboxok, egyelőre úgy tűnik, hogy beváltják a hozzájuk fűzött reményeket, ugyanis az elmúlt évekhez képest jelentősen csökkent a gyorshajtók száma a kerületben, és 27 százalékkal kevesebb baleset történt a tavalyi évhez képest.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN

<< Vissza az előző oldalra