Életmentés: Félórányi küzdelem

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Számos alkalommal írtunk már Németh Róbert főtörzsőrmester életmentéseiről, sőt, már arról is beszámoltunk, hogy rendőrségi munkája mellett mentősként is dolgozik. Ezúttal egy harmincperces küzdelem végeredményeképpen ismét életet mentett.

Németh Róbert főtörzsőrmester az Oroszlányi Rendőrkapitányságon dolgozik. Életében gyakori eset, hogy olyan bajbajutottakkal találkozik, akiknek az élete is veszélybe került. Mentette vonatbaleset áldozatát és öngyilkosjelöltet, mentett életet még ünnepségre igyekezvén díszegyenruhában is. Police Medic, sőt, instruktori képesítéssel is rendelkezik, életmentő rendőrként emlegetik Komárom-Esztergom megyében, ahol tavaly ő lett az év embere. Ezúttal december 20-án hajnalban egy, a gondosóra által leadott vészjelzés alapján indultak a tűzoltók, a mentősök és a rendőrök egy oroszlányi lakáshoz. A zsaruknak főként azért kellett a helyszínre menniük, mert a lakásban rosszul lett valaki, márpedig a tűzoltóknak biztosítaniuk kellett, hogy mindazok, akik elsősorban segítséget nyújthatnak ilyen esetben, bejussanak a lakásba. A lakásajtót azonban csak rendőrök jelenlétében nyithatták fel, tekintve, hogy tűz nem volt odabent. Amikor aztán a mentősök és a rendőrök, köztük a mentősként is dolgozó Németh Róbert főtörzsőrmester bejutottak, egy földön heverő, idős nőt találtak ott.

– Amikor odaléptem hozzá, megállapítottam, hogy nem lélegzik, de a teste még meleg, és még nem merev – mondja Németh Róbert. – Azaz a klinikai halál állapotában volt, így azonnal meg kellett kezdeni az újraélesztést. A z idős asszonyt mindenekelőtt be kellett vinni a nappaliba, hogy nagyobb hely legyen körülötte, mert azoknak, akik segítséget nyújtanak az életmentéshez, valamint az oxigént biztosító készüléknek, a lélegeztetőballonnak és a többi szükséges eszköznek el kellett férnie mellette. Én azonnal nekiálltam a mellkaskompressziónak, a mentős kolléga pedig a ballonnal kezdte lélegeztetni. A mellkaskompressziót két percig kell csinálni, utána pedig ellenőrizni, hogy elindult-e a légzés. Ebben az esetben nem indult el, tehát újabb sorozatot kellett elkezdenem. Közben megérkezett az esetkocsi, amelynek személyzete már magasabb szinten, gyógyszeres és eszközös újraélesztést, emelt szintű légútbiztosítást tud végezni.

Ettől kezdve már a szakmai részletek következnének, de ezeket csak a szakemberek értenék, úgyhogy az életmentés részleteinek aprólékos ismertetésétől eltekintenénk. Mindenesetre a közel fél óráig tartó újraélesztés filmszerű jelenetekkel, profi mozzanatokkal és szakszerű részletekkel volt tele: kemény küzdelem, amelyben a mentősökkel azonos értékű munkát végzett Németh Róbert főtörzsőrmester is. Végül a szakszerű beavatkozásnak köszönhetően a közel félórányi küzdelem után visszatért a szívritmus, a beteget sikerült visszahozni a klinikai halál állapotából. Befejezésül jegyezzük meg, hogy amikor valakinek leáll a szíve, nagyjából hat perc van arra, hogy megkezdje valaki az újraélesztést. Ezt követően a klinikaiból biológiai halál lesz, ahonnan nincs visszaút.

– Éppen ezért mindenkinek azt javaslom, hogy tanulja meg ennek a műveletnek a technikáját, azaz a mellkaskompressziót – figyelmeztet végül Németh Róbert –, ugyanis egy ilyen esetben egyet lehet csinálni, ami óriási hiba: nem tenni semmit. Ami ezen túl van, az mind közelebb hozza a bajbajutottat ahhoz, hogy visszakapja az életét.

T. Z.

FOTÓ:

<< Vissza az előző oldalra