Életveszélyben mentettek életet

Szeptember 18-án este zaklatott nő tárcsázta a segélyhívót.

– A tevékenységirányító azt mondta, a bejelentő házastársa autójával távozott hernádkércsi otthonukból nagyon feldúltan, egy veszekedést követően, melynek végén azt közölte vele, hogy végez magával. Feltételezni lehetett, hogy a Hernádhoz tart, mert arrafelé haladt. A házastárs rokonokkal indult utána – idézte fel Olajos Péter őrmester, a Szikszói Rendőrőrs járőre, aki aznap este Madarász István főtörzszászlóssal, Kázsmárk, Léh és Rásonysápberencs körzeti megbízottjával járőrözött. – Szikszón teljesítettünk közterületi szolgálatot, és ahogy a küldést megkaptuk, rögtön útnak indultunk. Közben arról egyeztettünk, hogy a folyó hernádkércsi oldalához sietünk, ott kezdjük meg a kutatást. Már félúton voltunk, amikor a tevékenységirányító jelezte, a rokonok megtalálták a keresett ember kocsiját, méghozzá azon a ligetes részen, ahová mi is tartottunk, és hogy erről a mentőszolgálatnak is szólt.

Mivel a rendőrök közelebbről indultak, tíz perc alatt odaértek.

– Öt-hat autó parkolt a Hernád parszakaszának ezen a részén, a műútról leágazó bekötőútnál, a közelükben pedig úgy 15 ember mászkált a folyó felé eső fás, cserjés részen. Már a zseblámpák villódzásából látni lehetett, nagyon nyugtalanok. Kiáltoztak is, pláne, miután minket megláttak, némelyikük hisztérikusan. Az egyikük el is ájult – vette át a szót Madarász István. – Miközben leparkoltam a szolgálati autóval, azt ordibálták, hogy azonnal menjünk oda, és egy fás rész felé mutattak. Arra is rákérdeztek, van-e nálunk kés, hogy levágjuk halott rokonukat a fáról, és a zseblámpák fényében valóban azt lehetett látni, egy ember lóg az egyik fáról szinte közvetlenül a folyónál. Azt is elmondták, hogy közülük nem mehet oda senki, még a legközelebbi hozzátartozó sem, mert a közösségi szokásaik tiltják a halottal való érintkezést. Viszont, mivel egyikük sem ment még csak közel sem az illetőhöz, így azt sem lehetett tudni, hogy valóban életét vesztette. Különös és kaotikus helyzet volt, de azt mindketten tudtuk, hogy nagyon kell sietni.

Madarász István még nem állt le a rendőrautóval, amikor Olajos Péter kiugrott belőle.

– Futottam a helyszínre, ami kb. 150 méterre lehetett, de bevallom, félsz is volt bennem, mert azt a zseblámpa fényében is látni lehetett, hogy közvetlenül a folyó mellett áll az a fűzfa, amelynek a törzséről lógott az ember – folytatta az őrmester. – Odaérve azt láttam, hogy az illető bal karja megrándult, és felkiáltottam, hogy: „Még él!” Nem lógott magasan, a lábfeje legfeljebb húsz centire lehetett az ingoványos talajtól. Jól ráfogtam a törzsére, és megemeltem, ahogy tudtam. A kiáltásomra ott termett az egyik rokon, a bátyja, és nagy nehezen kiszedte a nyakából a hurkot, ami vékony drótkötélből volt. Az egyik pillanatban majdnem a folyóba borultunk, de szerencsére sikerült lefektetni a férfit a gazos, süppedős talajra. Nem volt magánál, de a légzése gyorsan visszatért.

Eközben Madarász István a helyszínt biztosította.

– Amikor kiderült, hogy a férfi életben van, az érzelmileg felfokozott idegállapotú hozzátartozók egyre közelítettek hozzánk, azaz a folyó partja felé, sőt, közben újabb rokonok is érkeztek – mesélte a főtörzszászlós. – Leemelését követően a férfit stabil oldalfekvésbe helyeztük, és mivel remegett, azt kértük a rokonaitól, hozzanak vizes ruhákat, a fejét azokkal borogattuk. Sajnos a hozzátartozók azután sem nyugodtak le, hogy közöltük velük, a rokonuk életben van. Amíg nem érkeztek meg a mentőszolgálat munkatársai, nagyon türelmetlenek voltak, és olyan hangosan kiabáltak, hogy alig hallottam, amit a tevékenységirányító a telefonban mondott. Igyekeztem őket távol tartani, a kollégám pedig kézzel tartotta az ájult férfi fejét, mert a talaj nem nyújtott megfelelő alapot a stabil oldalfekvéshez. Szerencsére érkezett Encsről egy rendőri egység, és hamarosan a mentősök is befutottak. Rögzítették, majd kórházba szállították a férfit.

Pocsai Tamás őrnagy, a Szikszói Rendőrőrs parancsnoka dicséretben részesítette a két életmentőt, akik megmutatták a drámai események helyszínét.

SZ. Z. J.

FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA