Elismerést kapott a helyszínelő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Ismét emberéletet mentettek a tatabányai rendőrök. Éjszaka érkezett a hívás, hogy egy zavartan viselkedő, bódult nő igyekszik megmászni a vasútállomás húsz méter magas lámpaoszlopát. Csábrádi Ádám őrmester a kollégáival együtt azonnal a helyszínre sietett.

– Épp balesethelyszíni iratot dolgoztunk fel a kapitányságon, amikor 20:37 perckor megszólalt a rádió. A tevékenységirányítási központ adott ki felhívást arról, hogy egy zavart állapotú nő létrán mászik fel egy oszlopra a vasútállomásnál, és le akar ugrani. Két autóval indultunk hárman, a papírmunka azonnal másodlagossá vált. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az eset a kapitányságtól pár száz méterre történt, így gyorsan odaértünk – emlékezett vissza a június 30-ai eseményekre Csábrádi Ádám őrmester, a Tatabányai Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztály helyszínelő és balesetvizsgáló alosztályának helyszínelője.

Azt is elmondta, bár 2022 februárja óta szolgál, ment már ki öngyilkossági ügyhöz, de ilyen esetet még nem tapasztalt.

– A vasutasok és a járókelők is jelezték, hogy merre menjünk, de a nő önmagában is elég feltűnő volt, ahogy egyik kezében egy majdnem teljesen üres borosüveggel kapaszkodott felfelé az állomás megvilágítására szolgáló fémoszlopon. Azonnal mászni kezdtem az oszlop oldalán lévő létrán, miközben a kollégáim biztosították a helyszínt, és elküldték a bámészkodókat. A nő észre sem vette, hogy közeledek felé, csak akkor eszmélt, amikor mellé értem. Ekkor megpróbált feljebb mászni, így felszólítottam, hogy álljon meg, majd a derekánál fogva visszatartottam, a testemmel kiékelve magamat, hogy elzárjam az utat és stabilan tarthassam őt is. Így tartottam 15-20 percig, eközben akadozva elmondta, gyógyszert vett be, amire megivott egy üveg bort, és le akar ugrani az oszlop tetejéről, hogy véget vessen az életének – folytatta a mozgalmas éjszaka eseményeinek felidézését az őrmester.

Csábrádi Ádám hangsúlyozta, a mentés minden részletét eltervezték, mielőtt nekikezdtek volna az akciónak, és folyamatos rádiókapcsolatban álltak a tevékenységirányítási központtal is, így tudták, a mentők és a tűzoltók már úton vannak.

– A nő, szaknyelven szólva, passzív ellenállást tanúsított, próbált feljebb araszolni a létrán. Én időt akartam nyerni, amíg meg nem jön az erősítés, így igyekeztem folyamatosan szóval tartani, beszéltetni. Szerencsére hamarosan éreztem, hogy remeg alattam a létra, ahogy jött felfelé egy tűzoltó, aki magával hozott egy mentőhámot, amit közösen adtunk rá a nőre. A tűzoltó végig a sisakjával támasztott alulról, hogy valamennyire biztosítva legyek. A katasztrófavédelem magasból mentő járművével két tűzoltó kosárral közelítette meg az oszlopot, gyorsan bekötötték a nőt rögzítő hámot. Az öngyilkosjelölt csak ekkor vette észre, hogy ki fogjuk emelni, így megpróbált ellenállni, rámarkolt a létrára, én szóltam rá, hogy engedje el az oszlopot. Ezután vízszintesen, fejjel előre emeltük át a kosárba, hogy esélye se legyen újra megkapaszkodni. Miután biztonságba helyeztük, leadtam az oszlopon maradt borosüveget is a földre, nehogy később ráessen valakire, majd az engem biztosító tűzoltóval lementünk a létrán – összegezte az eseményeket a helyszínelő.

Az őrmester a csornai rendvédelmi szakgimnázium elvégzése után jelentkezett a rendőrséghez, és a helyszínelő szaktanfolyamot követően gyorsan megtalálta a helyét a közlekedésrendészet nyüzsgő világában.

– Lent tudatosult bennem, hogy én is veszélyeben voltam. Amikor a nő után indultam, úgy ítéltem meg, hogy nincs túl magasan, csak később láttam a képeken, hogy legalább tizenöt méter magasságban zajlott a mentés, biztosítás, és védőfelszerelés nélkül. Erre akkor egyáltalán nem figyeltem, végig csak arra koncentráltam, hogy senkinek ne essen baja. Miután átadtuk őt a mentősöknek, akik szintén nagyon gyorsan a helyszínre értek, visszatértünk a kapitányságra, és ott folytattuk az iratfeldolgozást, ahol abbahagytuk – mondta Csábrádi Ádám, aki hozzátette, családtagjai büszkék rá, de aggodalommal figyelték a közösségi médiát bejáró felvételeket. – Érdekes érzés visszatekinteni. Amikor lejöttem, a kollégák persze gratuláltak, a szolgálatirányítónk mondta is, hogy ezt élmény lesz leírni a napi jelentésben, de amikor ott voltam, csak tettem a dolgomat, ahogy mindannyian – zárta gondolatait.

A fiatal helyszínelőt Boross Zoltán László ezredes, Komárom-Esztergom vármegyei rendőrfőkapitány példamutató szolgálatellátásáért elismerésben részesítette.

K. D.

FOTÓ: RENDŐRSÉG

életmentés

 

<< Vissza az előző oldalra