Előttem az utódom

Czető Gyula pályája 2005-ben a Szentendrei Rendőrkapitányságon indult. Pomázon kezdett járőrként, majd három évvel később ugyanott helyi körzeti megbízott lett.

– Mindig is érdekelt a körzeti megbízotti munka. Kapcsolatrendszert kialakítani a helyiekkel, az önkormányzattal, a társszervekkel, az ő támogatásukkal dolgozni. Volt egy idősebb körzeti megbízott kollegám, Rózsavölgyi Mihály zászlós, aki igazán megmutatta nekem a települést. Az ő segítségével sikerült később hatalmas kapcsolatrendszert kialakítanom – emlékszik a zászlós. A Szentendrei Rendőrkapitányságon vagyunk. Miközben beszél, 16 éves fia, Richárd issza az apa minden szavát. A fiú egy évvel korábban, a helyi polgárőrség kötelékében kezdte el a középiskolások számára kötelező közösségi szolgálatot. Az 50 órából azonban jóval több lett. Azóta ifjú polgárőrként a második otthona a Szentendrei Rendőrkapitányság. Büszkén viseli a formaruhát. Szent elhatározása, hogy érettségi után nem a szakmájában, informatikusként, hanem rendőrként szeretne dolgozni.

Kiderül, Czető Gyula anno járőrként is megtalálta a helyét Pomázon, de a mindennapok legélesebb helyzetei abból az időszakból jutnak az eszébe, amikor már körzeti megbízottként dolgozott a helységben. Az egyik ilyen alkalommal, amikor két másik kollégájával volt szolgálatban, rádión riasztották őket azzal, hogy Dunabogdány felől közlekedik egy autó Szentendre irányába. A gépkocsiból egy fegyverrel megfenyegettek egy másik autóst egy közlekedési vita során. Azt a parancsot kapták, hogy mindenképp tartóztassák fel a kocsit, és intézkedjenek a benne ülő két férfival szemben.

– A szentendrei OMV-kútnál megálltunk. Abban a pillanatban, hogy bemondták az autó rendszámát, fékezett előttünk a piros lámpánál, a kifelé vezető, legbelső sávban a keresett gépkocsi – emlékszik a zászlós. – Azonnal kék lámpával behajtottunk elé. Kezünkben a szolgálati fegyverünkkel felszólítottuk a sofőrt és a jobb első ülésen ülő ismerősét, hogy állítsák le a motort, és azonnal szálljanak ki. Hozzátettük, hogy lássuk a kezüket végig. Közben megérkezett a többi egység is, mert hallották a forgalmazásból, hogy intézkedünk két ember ellen. Máig előttem van, ahogy szabályszerűen kiszedtük az autóból a két férfit, lefektettük a földre és megbilincseltük őket. Majd a kesztyűtartóból előkerült a gáz-riasztó fegyver, amivel megfenyegették a másik autóst.

A két férfi ellen garázdaság és közúti veszélyeztetés miatt indult később eljárás. Évekkel ezután Czető Gyula friss körzeti megbízottként egy rabló elfogásában is részt vett. A férfi világos nappal egy idős asszony nyakából tépte ki a láncát Pomázon. Ugyanekkor a csobánkai körzeti megbízottal volt szolgálatban. Megkapták a tettes leírását, és a személyismeretük alapján azonosították is, hogy ki lehetett az elkövető.

– Budakalászon, a Tanító utcában járőröztünk éppen, amikor megláttunk egy autót, amelyet az az ember vezetett, akiben a rablót sejtettük. Megállítottuk, felszólítottuk, hogy szálljon ki a gépkocsiból – idézi fel. – Tökéletesen illett rá a személyleírás. A kollegával rögtön egymásra néztünk, bólintottunk, hogy ő az. A férfi meg abban a pillanatban futásnak eredt. De nem jutott sokáig, mert egy kerítésen fennakadt. Ott fogtuk el. Azért is maradt meg annyira bennem ez az eset, mert közben, ahogy a kerítésről leszedtük, átszúrta az ujjamat egy drót, amiért tetanuszt is kellett kapnom. Előállítottuk a férfit a rendőrkapitányságra. Emlékszem, sokéves szabadságvesztést kapott később.

– Apa nem mond el ilyeneket otthon. Édesanyám miatt, mert nem akarja, hogy megijedjen – veti közbe Richárd, akiről kiderül, hogy valójában a nyakláncrabló történetét is az újságból tudta meg. Aztán sorra kerülnek elő az árulkodó fotók, amelyek azt mutatják, hogy a kamasz már egészen kicsi gyerekként is rendőrnek öltözött a farsangon. Rengetegszer látogatta meg édesapját a kapitányságon. Tudatosan döntött úgy, hogy ifjú polgárőrként kicsit belekóstol ebbe a munkába. Eleve arra készült, hogy járőrtársként valamilyen szinten részt vehet majd az intézkedésekben. Apa és fia egyszer-egyszer már együtt is járőrözött. A legemlékezetesebb intézkedés mégsem ehhez kötődik Richárdnak.

– Nemrég két járőrrel sebesség-ellenőrzésen vehettem részt Tahitótfalun. Egyszer csak megállt mellettünk egy személykocsi. A sofőr megkért minket, hogy segítsünk, mert a feleségét viszi kórházba, akinél megindult a szülés – mondja kis büszkeséggel a hangjában a fiú. – Gondolkodás nélkül pakoltunk össze, és indultunk Budapestre őket kísérve, hogy a babával és az anyukával is minden rendben legyen. Ez olyan jó érzés volt nekem!

– Komplex a mi munkánk nagyon – teszi hozzá Czető Gyula. – Van ilyen is, de olyan is, amikor már nem tudunk segíteni. Amikor ott van az ember egy halálos balesetnél, és el kell viselni, hogy az életmentésre már nincs lehetőség. Az a fontos, hogy zárjuk a területet, a forgalmat irányítsuk. Amikor pedig jön a közlekedési kollega, és átveszi az ő részét, mi egyszerűen menjünk a külső részre biztosítani, mert ott és akkor ez a dolgunk.

Szó szót követ, és közben kiderül, hogy a fiú, aki informatikai iskolába jár, nyilván nem véletlenül olyan online szerepjátékot játszik a barátaival, amelyben ő Joe Rex néven épp zászlós rendfokozatú rendőr ugyanúgy, mint jelenleg az édesapja. Gondolkodás nélkül válaszol ezután a kérdésre, hogy olyan szeretne-e lenni egyszer, mint az édesapja.

– Igen! – vágja a ki a választ.

– Nem! – reagál azonnal Czető Gyula. – Ő inkább tanuljon tovább, menjen egyetemre, és a tiszti beosztást érje el! Én ezt nagyon szeretném. De erőltetni nem tudom.

– Az elhivatottság. Abban szeretnék olyan lenni, mint ő – mondja a fiú a nyilvánvaló következő kérdésre, hogy miben szeretne az édesapjára hasonlítani. Aztán gyorsan folytatja. – Igenis, bármi történhet, ő megy dolgozni, minden körülmények között teszi a dolgát, megcsinálja száz százalékban. Odateszi magát, dolgozik az országért, a népért.

– Ezt vállaltuk – teszi hozzá elgondolkodva az apa. – Sablonos szövegnek tűnik, de tényleg ezt vállalta az ember annak idején.

P. GÁL JUDIT

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ, RENDŐRSÉG