Emlékérem a bűnüldözőknek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Az idén húszesztendős Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesülete húsz kitüntetés átadásával fejezte ki elismerését a bűnüldözésért tevőlegesen is sokat dolgozó szakemberek iránt. Az egyesület jubileumi emlékülésének a Rendőrségi Igazgatási Központ Teve utcai épületének auditóriuma adott otthont.

A Himnusz eléneklésével megkezdett díszülés során először Jakab György, a Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesületének leköszönő elnöke osztotta meg gondolatait az egybegyűltekkel. Az elnök hangsúlyozta, az egyesület két évtizedes szakmai munkája tetten érhető a rendvédelem és a bűnüldözés számos területén, hiszen konferenciák szervezésével, kerekasztal-beszélgetésekkel és kiadványok megjelentetésével járultak hozzá több tudományterület közös munkájához. Jakab György elmondta, a legnagyobb érdemnek azt tekinti, hogy az átadandó Dr. Dobos János-kitüntetések nívós elismerésnek számítanak, méltón a névadó munkásságához.

A díj névadója a magyar kriminalisztika történetének egyik kiemelkedő alakja volt. 1954 és 1990 között szolgált, 1987-től a Rendőrtiszti Főiskola docenseként oktatott. Országos hírnévre a Kékfény című műsor visszaérő szakértőjeként tett szert, olyan rendőr volt, akit még a bűnözők is tiszteltek.

A rendezvényen a Dr. Dobos János-díj Társadalmi Kuratórium a Dr. Dobos János-díjat Győrfi Emese alezredesnek, a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztály vezetőjének adományozta a szakterületén huzamosabb ideig kiemelkedően végzett szakmai munkája elismeréséül.

Dr. Dobos János Arany Emlékéremmel ismerték el dr. Korinek László Széchenyi-díjas egyetemi tanár, kriminológus, professor emeritus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Magyar Rendészettudományi Társaság (MRTT) elnöke évtizedes iskolateremtő, tudományos munkásságát, oktatói és tudományszervező tevékenységét. Ünnepi elismerő beszédében dr. Finszter Géza professor emeritus egyetemi tanár, az MTA doktora, az MRTT elnökhelyettese kiemelte, dr. Korinek László professzor nemcsak kiváló kriminológus, hanem éles szemű amatőr régész is, olyan szaktekintély, akit itthon és külföldön is nagyra tart a tudományos élet.

Az emlékülésen a szakterületén huzamosabb időn át nyújtott kiemelkedő teljesítményéért Dr. Dobos János Ezüst Emlékérmet kapott dr. Szelei Pál ezredes, Bak István nyugalmazott alezredes, Simon Csaba alezredes, Pózvai Albin ny. alezredes, dr. Török Árpád pénzügyőr ezredes, valamint Kiss Erika, a Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesülete titkára, valamint Jakab György, az egyesület elnöke is.

Példamutató, elhivatott szakmai tevékenysége elismeréseként Dr. Dobos János Bronz Emlékérmet vehetett át Sölétormos Gyula pü. alezredes, Szűcs Bálint alezredes, Csupor Máté őrnagy, Lóth András alezredes, Kéri Zoltán százados, valamint Szilágyi Beáta pü. százados.

Az egyesület munkájának hosszú ideje tartó, áldozatos támogatásért Elismerő Oklevelet és emléktárgyat vehetett át Seifert Ibolya, az Interpress Kiállítások Kft. ügyvezető igazgatója, Szlabon Vezér Andrea, az Interpress Kiállítások Kft. titkárságvezetője, Székely Éva, Szabó Andrea Mercedes, a Vésnök Kft. ügyfélszolgálati vezetője és Csontos András, a cég ügyvezetője, valamint dr. Pongrácz Alex, a Magyar Bűnüldöző című tudományos-szakmai lap szerkesztőbizottságának elnöke, főszerkesztője.

A Magyar Bűnüldözők Szakmai Egyesülete emlékplakettel ismerte el Farkas Ferenc Munkácsy Mihály-díjas, Herman Lipót- és Vajda Lajos-díjas szobrászművésznek, az emlékplakett készítőjének művészi munkásságát.

Az ünnepi emlékülésen, melyen többek között pohárköszöntőt mondott Hóbor Zsolt, az egyesület főtitkára, részt vett prof. dr. Janza Frigyes ny. vezérőrnagy, címzetes egyetemi tanár, a BM oktatási főszemlélője, valamint dr. Tarcsa Csaba vezérőrnagy, műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes, a Készenléti Rendőrség parancsnoka is. A rendezvényt állófogadás zárta.

K. D.

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ

<< Vissza az előző oldalra