Futárként nyomozott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Néha ketten ülnek a csomagküldők kézbesítő furgonjaiban, és ilyenkor az utas általában egy betanuló kolléga. Nemrég viszont egy kazincbarcikai nyomozó vette fel az egyik ilyen cég baseballsapkáját, és foglalt helyet az utasülésen. Mindezt egy zsaroló miatt tette, akit le is lepleztek.

Április végén ismeretlen zsarolóval szemben tett feljelentést egy helyi vállalkozó a Kazincbarcikai Rendőrkapitányságon.

– Megmutatta az üzeneteket, amelyeket a legnagyobb közösségi oldalon kapott egy Jakovics Tamás nevű álprofilról. A sértett előadta, aligha lehet olyan információ a zsaroló birtokában, amiért 3,5 millió forintot követelhetne tőle, és az üzeneteiből sem derült ki, mit csinálna, ha nem fizetne neki. De nagyon szeretné, ha kiderítenénk, ki lehet az illető – idézte fel Lőkös István őrnagy, a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság bűnügyi osztály helyettes vezetője. – A szöveges üzenetekből magam is azt szűrtem le, írójuk vaktában vagdalkozik, hátha valamivel betalál. Állítólagos magánéleti helyzetet és céges ügyletet emlegetett, hozzátéve, ha a vállalkozó nem akarja, hogy ebből bármi is kiderüljön, fizessen neki. Alapszintű dolgokkal tisztában volt, ami elvileg utalhatott arra, hogy távolabbi rokonról vagy ismerősről lehet szó, gyakorlatilag viszont ismeretlen is lehetett, aki alaposan tájékozódott a sértettről, és talán meg is figyelte. Az áldozat együttműködött, és üzenetváltásokban a pénz átadásáról is megegyezett. A zsaroló azt kérte, a 3,5 millió forintot tegye egy dobozba, és megjelölt egy időpontot, amikor futár megy érte.

A nyomozó abból indult ki, egy taxis lesz a futár, netán az elkövető egyik ismerőse, de azt is elképzelhetőnek tartotta, hogy a zsaroló személyesen megy el a csomagért.

Lőkös István őrnagy
Lőkös István őrnagy

– Jómagam és hét kollégám mentünk ki a helyszín közelébe négy szolgálati járművel. A három civil autóval a lehetséges távozási útvonalakon parkoltunk, a rendőrautó pedig a környékről kivezető útszakasznál várakozott. Egy futárszolgálat furgonja jelent meg a háznál, az alkalmazott kiszállt, csengetett, a sértett pedig kihozta és átadta neki a Jakovics Tamás nevére címzett csomagot. Civil autóval követtük a futárt, és amikor a következő címen megállt, úgy léptem oda hozzá, mintha csomagért mentem volna, és a helyzetről tájékoztattam – folytatta Lőkös István. – Közben kollégáim felvették a kapcsolatot az érintett futárszolgálat központjával, és kiderült, hogy a pakkot másnap sajószögedi címen fogják kézbesíteni, amiről kiderült, hogy lakatlan. Jakovics Tamás telefonszámát is megkaptuk tőlük, ami alapján bekértük a mobilszolgáltatótól a polgári N. Rajmund (20) személyi adatait, de kérésünkre a cellapozíciós információkat is megküldték.

A csomagküldő szolgálat arról is tájékoztatta a zsarukat, hogy a csalicsomag még aznap felkerül fővárosi központjukba, és az elosztás után a tiszaújvárosi részlegükből fogják kiszállítani Sajószögedre.

– Együttműködtek, és mivel nem lehetett kizárni, hogy futárjukat útközben megtámadják, hozzájárultak, hogy elkísérjem. Kaptam tőlük céges baseballsapkát, hogy úgy tűnjön, mintha épp betanítanának, szolgálati fegyveremet és a bilincset az övtáskába rejtettem. Miután elhagytuk a telephelyet, igyekeztem futárként viselkedni, a gyanúsnak tűnő kocsikat csak fél szemmel figyeltem. Könnyebbséget jelentett, hogy ebben a munkakörben sokat kell telefonálni, így nem volt feltűnő, hogy menet közben egyeztettem a kollégáimmal – mondta az álfutár, akit tisztes távolságból négy nyomozó követett két civil szolgálati kocsival. – Már Sajószöged közelében jártunk, amikor „Jakovics Tamás” felhívta a futárt, és arra kérte, a megadott címen csak dobja át a csomagját a kerítésen. Mivel menet közben a futárral több lehetséges forgatókönyvet is átbeszéltem, ő erre a kérésre úgy reagált, hogy ilyet nem csinálhat, mert az átvevőnek kézjegyével kell igazolnia a kézbesítést. Amikor a sajószögedi házhoz értünk, a civil autós nyomozó kollégák már a közelben parkoltak. A horgásztó felé vezető utcára is figyeltek, ha N. Rajmund esetleg arra akarna menekülni. Később kiderült, azért választotta ezt a házat, mert a tónál gyakran megfordult. Mivel senki sem nyitott ajtót, a futár továbbhajtott, nekem pedig gyanús lett egy kék Skoda Fabia, amely a szomszédos utcában állt, és a volánjánál egy baseballsapkás, napszemüveges fiatalember ült. Felírtam a rendszámát, és telefonon kértem a munkatársaimat, nézzenek utána. Nem sokkal később, amikor már visszafelé mentünk, ez a kocsi szembejött velünk.

Miután a sértettel közölték, hogy N. Rajmund a zsaroló, elmondta, hogy a fiatalember távoli ismerőse, és biztos volt benne, hogy a közelmúltban járt az otthonában.

– Az újbóli kézbesítés másnapjára az volt a tervünk, hogy ha ezúttal sem jön el, akkor elmegyünk érte. De ott volt, és ezt a futárnak is elmondta, akit aznap is felhívott, ő meg minket – vázolta Lőkös István. – Valóban ott állt N. Rajmund a lakatlan ház kapujában napszemüvegben és baseballsapkában, és miután átvette a csomagot, gyalog távozott a horgásztó irányába, de lesben álló kollégáim elfogták. Előállítását követően elismerte a bűncselekményt, amit azzal magyarázott, hogy megirigyelte a vállalkozó anyagi lehetőségeit. Hozzátette, több testvérével lakik egy szobában, és a kizsarolt pénzből a házukat szerette volna felújítani. Azt is elismerte, hogy a zsaroló üzenetekkel csak blöffölt.

N. Rajmunddal szemben zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, szabadlábon védekezhet. A sértettől bocsánatot kért.

SZ. Z. J.

FOTÓ: RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra