Gyakorlat a határnál szlovák kollegákkal

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Akciófilmbe illő követési gyakorlat helyszíne volt június 18-án délelőtt a zempléni 3719-es út 14-es kilométerszelvénye, ahol magyar rendőrök állítottak meg egy, a szlovák zsaruk elől menekülő autót. Az akció célja az volt, hogy tovább javítsák a két szerv ügyeletei közötti kommunikációt.

Rémülten tárcsázta a szlovák segélyhívót egy terebesi benzinkút alkalmazottja, és elmondta, két fegyveres kirabolta a töltőállomást. Egy sötétkék Kia Ceeddel távoztak, felírta a rendszámukat. Az operátor rögtön bekapcsolta a Kassai Rendőr Igazgatóság ügyeleti osztályát, onnan riasztották a közelben lévő szlovák egységeket, melyek közül az egyik a 79-es úton kiszúrta a körözött gépjárművet. Mivel a megállítására tett intézkedések nem vezettek eredményre, követni kezdték, és kisvártatva azt is jelentették, hogy az átkelő felé tart, ezért két szolgálati autóval valószínűleg át kell lépjék a határt.

A kassai ügyeletes erről azonnal értesítette a magyar–szlovák kapcsolattartási szolgálati hely (KSZH) szlovák ügyeletesét, aki soron kívül tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság tevékenységirányítási központ (TIK) ügyeletvezetőjét, aki riasztotta a Sátoraljaújhelyi és a Sárospataki Rendőrkapitányság egységeit, továbbá rádión tájékoztatta a vármegye teljes közterületi állományát. Ahogy megtudta, melyik egység van legközelebb a Sátoraljaújhely–Slovenské Nové Mesto határátkelőhelyhez, utasította, hajtson oda, és létesítsen figyelő pontot.

„Jelentem, a körözött gépjármű megállítására tett intézkedések nem vezettek eredményre, ezért két szlovák megkülönböztető jelzést használó rendőri egységgel megkezdjük a menekülő gépjármű követését” – közölte nem sokkal később Timkó Péter törzszászlós. A Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság közrendvédelmi és határrendészeti osztály járőrvezetője a pálházai körzeti megbízotti csoportban szolgáló Menyhért Pál főtörzszászlóssal indult el a Kia és a két szlovák szolgálati autó után, majd másodpercekkel később azt jelentette, a követett kocsi ráfordult a 3719-es útra, Széphalom irányába. Válaszában a TIK ügyeletvezetője utasította a magyar egységet arra, hogy a járművet biztonságosan, az előírásoknak megfelelően kövessék, a megállítására ne tegyenek intézkedéseket. Majd a helyszín felé tartó két másik egységet utasította, hogy létesítsenek ellenőrző-áteresztő pontot Pálháza és Filkeháza között, az egyenes szakaszban, a 14. km 500-as méterszelvényben, és ott kíséreljék meg a kék Kia megállítását, illetve az elkövetők elfogását közösen a szlovák kollegákkal.

– Én tettem ki az útzárat – idézte fel Búza Zoltán alezredes, a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság közrendvédelmi és határrendészeti osztály körzeti megbízotti alosztály vezetője, aki Jákob Csaba törzszászlós, járőrvezetővel és Gál Róbert zászlóssal, pálházai körzeti megbízottal érkezett a megadott méterszelvénybe.

Rajtuk kívül még hárman vettek részt az akcióban a közrendvédelmi és határrendészeti osztályról: Kecskés Lajos alezredes, osztályvezető, Sárosi András alezredes, közrendvédelmi alosztályvezető és Harcsárik István főtörzszászlós, szolgálatparancsnok, továbbá ketten jöttek a rendőr-főkapitányság mélységi ellenőrzési és közterületi támogató osztályáról: Zachar István törzszászlós, járőrvezető és Nyitrai Csaba őrmester, járőr.

– Megállításukat követően először magyarul szólítottuk fel az elkövetőket a kiszállásra, de mivel erre nem reagáltak, a szlovák kollegák utasították őket. Közösen fogtuk el a két férfit, akik amúgy a Terebesi Járási Rendőrkapitányság nyomozói. Őket csak látásból ismertük, a követésben részt vett szlovák kollegákkal viszont már volt dolgunk, méghozzá szó szerint, mert a határszakaszon magyar és szlovák egyenruhások közös szolgálatot is ellátnak. Ezúttal is olajozottan ment minden, a gyakorlat szlovák és magyar vezetője is kiválóra értékelte a végrehajtást, és egyeztetés kezdődött, hogy a közeljövőben olyan határon átívelő akciót szervezünk, amelynél megfordítjuk az irányt.

Szlovák részről Stefan Németh ezredes, a Kassai Kerületi Rendőr Igazgatóság ügyeleti osztályának vezetője, magyar részről pedig dr. Gál Károly alezredes, a TIK osztályvezetője irányította a követési gyakorlatot, amelynek nem a közúti, hanem a vonalas és az éteri részén volt nagyobb hangsúly, főleg a KSZH és a TIK vonatkozásában. A TIK ügyeletese az Országos Rendőr-főkapitányság főügyeletének és a Terrorelhárítási Központ ügyeletének is jelentett, továbbá forró nyomos csoportot és szemlebizottságot mozgósított, és természetesen minden forgalmazást azzal zárt: „Figyelem! Ez gyakorlat!” A látványos és szirénáktól hangos határ menti akció során személyi sérülés nem történt, anyagi kár nem keletkezett, és csak 20 percre zárták le az amúgy is gyér forgalmú 3719-es utat.

SZ. Z. J.

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ

<< Vissza az előző oldalra