Harcművész rendőrorvos
Dr. Torma Albert ezredes, a Belügyminisztérium rendvédelmi tiszti főorvosa, az országos tiszti főorvos általános helyettese a Fülöp-szigeteki, fegyveres harci művészet mestere. Már három gyermek édesapja volt, amikor botot ragadott, és a kali azóta átformálta idegrendszerét, erősítette jellemét.
Tudományos konferenciák mellett az edzőteremben is előfordul, és nemcsak műveli a kalit, hanem instruktori fokozattal is rendelkezik.
– Fiatal koromban a versenyszerű kenuzás és ennek vadvízi változata volt a szenvedélyem, még világbajnokságon is indultam. Evezni ma is szoktam, de felnőttként olyan sportágban is ki akartam próbálni magam, amellyel reflektálni tudok a személyes biztonságot veszélyeztető egyik legnagyobb kihívásra: ártatlan emberek életét követelő késes terrortámadások történnek szerte a világban, amelyekre háromlányos apaként talán érzékenyebben reagálok az átlagnál – magyarázta a Szent György Érdemjellel kitüntetett ezredes, aki idegsebész gyakornokként kezdte orvosi pályafutását a Magyar Honvédség Egészségügyi Központjában, és 2002-ben lett a rendőrség bűnügyi orvosi hálózatának tagja, majd a Rendőrtiszti Főiskola elvégzését követően, 2005-ben nevezték ki bűnügyi főszakorvossá. – Késes támadóval szemben teljesen máshogy kell eljárni, mint puszta kezes agresszió esetén. A kali hosszú gyakorlások során megszerzett, jól beidegződött készségeket igényel, ami egyéb harcművészetet végzők számára sem könnyű. Elég csak a hírekből visszakeresni, hány komoly harcost, profi harcművész versenyzőt késeltek már meg, amelynek hátterében talán az is állhat, hogy bíztak a képességeikben, és nem ismerték fel, hogy hiába erősebbek és képzettebbek, egy késes támadó fölényben van velük szemben.
De miért pont a kali?
– Mert a Fülöp-szigetek harcművészeti rendszerében az első pillanattól fogva fegyveres technikákat kell elsajátítani. A bottal való bánásmód rutinossá alakítása nemcsak kitartást, hanem komoly szellemi és fizikai erőfeszítést is igényel. Amikor elkezdtem, nem gondoltam volna, hogy hosszú éveken keresztül a botokkal gyakorlás tölti ki az edzéseket. Évekkel később láttam be, miért van ez így: a botok felnagyítják a kéz mozdulatait, és ezáltal a pontatlanságok, a hibás ütések jobban észrevehetők, mint puszta kezes gyakorlásnál. A kali valójában egymásra épülő folyamatokból áll: kitartó botos gyakorlás éveken át, azután a késharc, végül pedig a puszta kezes technikák. A kitartást egyébként az is segíti, hogy például az általam művelt rendszerben, ellentétben más harcművészeti ágakkal, az első 2-3 évben semmilyen fokozat nem szerezhető, mivel már az alapkészségek elsajátítása is az idegrendszer átformálásával járó fáradságos küzdelemmel jár.
Hangsúlyozta, hogy a kali nem egy egzakt, egységes rendszer, mint például a karate különféle stílusai.
– Számos ága van, végső soron attól függ az elsajátítandó képesség, hogy milyen stílust képvisel az oktató. Abban is különbözik tehát ez a rendszer más stílusoktól, hogy erősen személyfüggő, a tananyag az instruktor képzettsége, tudása köré csoportosul. Mint minden harcművészeti stílust, ezt is minden életkorban el lehet kezdeni, akár kiegészítő mozgáskultúraként, mint esetemben is. Rendkívül erős jellemformáló ereje van, arról nem is beszélve, hogy a tanult készségeknek rendőrként, orvosként és civilben is hasznát veszem. Természetesen nem ütésekre gondolok, hanem arra a személyiségformáló hatásra, amely immár az életem részévé vált.
SZ. Z. J.
FOTÓ: NAGY ZOLTÁN, ARCHÍV, RENDŐRSÉG