Háromtusa-bajnokság kihívásokkal

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

A Készenléti Rendőrség (KR) központi laktanyájában rendezték meg az Országos Rendőr Háromtusa Bajnokságot október 2-án. Az eseményen 13 csapat indult, köztük vegyes és férfi párosok, amelyek három feladatban mérték össze tudásukat: vezetéstechnikában, futásban és lövészetben.

Az esős nap ellenére a versenyzők izgatottan készültek a feladatokra.

Az eseményt Kuti Gábor alezredes, a KR Különleges Szolgálatok Igazgatóságának vezetője nyitotta meg. Beszédében kiemelte: Ez a verseny a fizikai erőnlét, a kitartás és a szakmai felkészültség próbája, de remek alkalom arra is, hogy megmutassuk csapataink közösségét és összetartását. Az alezredes hangsúlyozta, hogy a versenyen minden résztvevőtől maximális összpontosítást és eltökéltséget vár, hiszen a vezetéstechnikai és a lövészeti feladatok összhangba hozzák a fizikai, a mentális és a technikai felkészültséget – olyan készségeket, amelyek a rendőri munka során elengedhetetlenek.

Az első szakaszban szolgálati autóval kellett végighajtani egy technikás pályán, és különböző feladatokat teljesíteni: szlalom a bóják között, kalodába állás és körforgalom-szimuláció. Ezután következett az autótolás, amely az idei év egyik különlegessége volt, ugyanis az Európai Mobilitási Hét és az Autómentes Nap alkalmából e versenyszám egy részét a kocsit tolva kellett teljesíteniük a versenyzőknek. A második feladat a futás volt a lőtérre, ahol az indulóknak papír, fém és mozgó célpontokat kellett leküzdeniük. A verseny összetettsége próbára tette a rendőröket.

A megmérettetés különösen emlékezetes maradt azoknak, akik idén először próbálták ki magukat a háromtusában.

Bár az időjárás nem volt kegyes, minden résztvevője nyertesnek érezhette magát. Az esemény bebizonyította, hogy a rendőrök nemcsak a szolgálatban, de a sportban, gyakorlásképpen is képesek kimagasló teljesítményt nyújtani.

A legeredményesebb a KR csapata lett, második helyen a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság, míg a harmadikon a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság végzett. A férfi párost szintén a KR nyerte meg, míg a vegyes párosok között a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság csapata diadalmaskodott.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ

<< Vissza az előző oldalra