Helyreállt a (t)rend

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A kifejezetten lehangoló év eleji adatok júliusra javulást mutatnak a személyi sérüléses közúti közlekedési balesetekről készült statisztikákban: a rendőrség határozottan reagált a folyamatokra.

A kedvező változásokról Kiss Csaba alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Baleset-megelőzési Bizottság (ORFK OBB) főtitkára tájékoztatta lapunkat.

 

 

Az év első hónapjaiban riasztó adatok szerepeltek a hazai közlekedésbiztonságról alkotott képet meghatározó baleseti statisztikában. Az első negyedévben a tavalyi és a tavalyelőtti adatoknál magasabb számok jellemezték a március, illetve június végéig bekövetkezett halálos, illetve személyi sérüléses balesetek arányát. A szakemberek jelezték ugyan, hogy az idei enyhe tél miatt erősebb közúti forgalom „tolta el” kedvezőtlen irányba a statisztikát, s az idővel „helyreáll”, ezt azonban többen kételkedve fogadták.

 

– A júliusi adatok a korábbi hónapok mutatóinál jelentősen kedvezőbbek – magyarázta Kiss Csaba alezredes. – A tavalyi év kiugróan kedvező adatai után sokan érezhettek csalódottságot, amikor az első negyedévben több személy vesztette életét útjainkon, mint az előző esztendő azonos időszakában. Minden közúti közlekedési balesetben elhunyt személy fájdalmas veszteséget jelent, azonban a tragédiákról vezetett statisztika helyreállni látszik. Júliusban harminccal kevesebben haltak meg közúti közlekedési balesetben, mint tavaly ilyenkor, a súlyosan megsérültek aránya 30, a könnyebben sérülteké csaknem 10 százalékkal csökkent. Ráadásul az első fél év végén a balesetben elhunytak száma még harminccal volt több, mint az előző év azonos időszakában, míg a januártól júliusig terjedő időszakok összehasonlításában már „csak” hárommal több áldozatot kellett kényszerűen tudomásul venni, mint tavaly ilyenkor.

 

– A nyári javulás betudható a fokozottabb rendőri jelenlétnek – mutatott rá az OBB főtitkára. – A vezető baleseti okok között az elsőbbségadási jog meg nem adása „megközelítette” az évek óta első helyen szereplő gyorshajtást. Vélhetően ez is az utakon tapasztalható fokozottabb rendőri jelenlét hatása, melyre a nagyvárosokban „ráerősítettek” az ilyenkor gyakoribb útfelújítási munkálatok, melyek torlódásokat okoznak, így csökkentik a sebességhatár átlépésének lehetőségét.

 

– Ugyanakkor sajnálatos tény, hogy a járművezetők továbbra sem veszik kellőképpen komolyan az alkoholfogyasztási nulltoleranciát, hiszen – még ha csökkent is az ittasan okozott balesetek aránya – a szeszfogyasztás továbbra is szerepet játszik minden tizedik személyi sérüléses közúti közlekedési balesetnél – szögezte le Kiss alezredes.

 

– Nem csak a környezeti tényezők és a szerencse játszik szerepet abban, hogy kedvezőbb adatokat tapasztalhatunk a statisztikákban. Sőt! A területi bontás adatai megmutatják azokat a megyéket, amelyek útjain szinte ugrásszerűen megnövekedett a halálos kimenetelű balesetek aránya. A statisztikai adatokra a helyi viszonyokra figyelemmel reagáltunk. Volt például olyan útszakasz, ahol több motoros járőr bevetésével igyekeztünk megakadályozni a halálos balesetek számának emelkedését. Van olyan megyénk, ahol a jövőben úgynevezett „ébresztő” jellegű közlekedésbiztonsági akciókat kell tartani, mert az elalvásos balesetek szaporodtak el, másutt a biztonsági öv használatának vagy a kerékpárosok láthatósági mellényének viselési kötelezettségét szükséges gyakrabban ellenőrizni. A helyi sajátosságok mellett továbbra is országszerte kiemelt figyelmet kell fordítanunk a gyorshajtók és az ittas vezetők kiszűrésére, hiszen közülük kerülnek ki a leggyakrabban azok, akik saját felelőtlenségükkel kockáztatják önmaguk, utastársaik, végső soron valamennyi közlekedő életét – hangsúlyozta az OBB főtitkára. M. K. R. FOTÓ: SZ. L.

 

 

<< Vissza az előző oldalra