Helyszínelők: Vágyai valósággá váltak

Vonzalma tartósnak bizonyult.

– Egy Csurgó melletti faluban nevelkedtem, és már óvodásként eldöntöttem, ha nagy leszek, rendőr leszek. Bárhol pillantottam meg szolgálati autót, mindig rászegeződött a tekintetem, a belőle kiszálló egyenruhásokat pedig hősnek tekintettem – idézte fel, és hozzátette, zsaruk iránti vonzalma nem múlt el, csak háttérbe szorult, főleg az általános iskola felső tagozatában. – A csurgói Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium végzős osztályában döntöttem el, felvételizek a körmendi rendőr-szakközépiskolába, amit leginkább a testülethez való tartozás dominált. Erről egy akkori osztálytársammal is sokat beszélgettem, de az ötlet nem eközben fogalmazódott meg bennem.

A kétéves rendőrképzés után, 2009 májusában szerelt fel a IX. Kerületi Rendőrkapitányságra.

– Akkor ott nagy fiatalítás volt a közrendvédelmi osztályon. Egy voltam a 16 újonc közül, és csak fél éven át szolgáltunk párban veterán járőrökkel, utána olyan kollegával is teljesítettem közös szolgálatot a IX. kerületben, akivel együtt végeztem Körmenden. Ez a felelősség jó hatással volt rám, de nem csak rám. Később erősödni kezdett bennem a vágy a hatósági csapaterő megtapasztalására, és ’13 szeptemberében átszereltem a pajzsosokhoz a Készenléti Rendőrség III. bevetési osztály 3-as alosztályára. Ott is négy évet töltöttem, és járőrparancsnokként kerültem át a Gárdonyi Rendőrkapitányságra, ahol először a Martonvásári Rendőrőrsön szolgáltam, majd Kajászó körzeti megbízottja lettem.

Három évvel ezelőtt másik szakmai vágya is teljesült.

– Felszerelésemet követően az fogalmazódott meg bennem, hogy a közrendes időszakom alatt többféle feladatkörben is szeretném kipróbálni magam, utána viszont a közlekedésrendészeten szeretnék szolgálni, és ez 2021 decemberében valósággá vált – magyarázta Vancsura Róbert, aki járőrként baleseti helyszíneket is biztosított, és érdekelte is a szakterület, így már a dunakeszi képzés elvégzése előtt megbízott baleseti helyszínelőként dolgozott a Gárdonyi Rendőrkapitányság illetékességi területén, természetesen párban tapasztalt kollegával. – Fél évre rá, ’22 júniusában véglegesítettek, és Horváth Péter százados mellé osztottak be, akitől szintén sokat tanultam. Ő ma már vizsgáló, de még mindig tartja ígéretét: az éjszaka közepén is felhívhatom, ha szakmai tanácsra volna szükségem.

– Idén márciusban dolgoztam először halálos baleset helyszínén. Teherautó kanyarodott ki egy motoros elé a Kápolnásnyék külterületén lévő benzinkútnál, és a motorosnak nem volt esélye arra, hogy lefékezzen előtte. Olyan erővel csapódott bele, hogy életét vesztette. Amikor odaértem, azt láttam, hogy a vétkes sofőr próbálja a középkorú férfit újraéleszteni, de mivel sokkos állapotban volt, átvettem tőle. Sajnos az áldozat nem mutatott életjeleket, és a mentősöknek sem sikerült visszahozni – emlékezett, és kérdésre válaszolva elmondta, pszichésen a deformálódott holttestek látványa sem viseli meg. – Eddig csak egy olyan intézkedésben vettem részt, aminek a képe belém égett. Az még akkor történt, amikor készenléti járőr voltam. Egy középkorú férfi és egy csecsemő feküdt vérbe fagyva az egyik Attila úti, körfolyosós társasház betonozott, belső udvarában. Egy veszekedést követően az apa kidobta hat hónapos fiacskáját a negyedikről, majd utánaugrott. Nem viselt meg lelkileg, tisztában vagyok vele, hogy ez a hivatás ilyennel is járhat, de a fejemet most is csóválom, annyira felfoghatatlan.

SZ. Z. J.

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ