Hihetetlen kutyafaktorral
Balázska Tibor törzszászlós, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság (Sz.-SZ.-B. VMRFK) Bűnügyi Technikai Osztály Kutyavezető Alosztály kutyavezetője és Balázs Nóra rendvédelmi alkalmazott ebek közbenjárásával váltak egymás társaivá, és a négylábúak családalapításukra is hatást gyakoroltak, bár ennél többről van szó.
Döncike elintézte.
– Nem gondolkodtam új párkapcsolatban a szakításom után, pláne nem kollegával, de azon vettem észre magam, hogy az egyetlen nő, aki igazán érdekel, szintén a megyén szolgál. Úgy tudtam, férjezett, ezért igyekeztem a helyén kezelni ezt a képzelgést, viszont amikor azt hallottam, elvált, felcsillant a szemem, és randira hívtam. Ez 2017. október 13-án történt – idézte fel Balázska Tibor, aki rendszeresen megfordult a Sz.-Sz.-B. VMRFK Közgazdasági Osztályán.
– A volt férjem régóta a testületnél szolgál, ő tett bogarat a fülembe, amikor az ikrek bölcsődébe kerülését követően családbarát munkahelyet kerestem, hogy dolgozzak a rendőrségen. Így a kollegák közötti párkapcsolattal szemben eleve nem volt fenntartásom – vette át a szót Balázs Nóra, a Sz.-Sz.-B. VMRFK Közgazdasági Osztály illetményszámfejtője, hozzátéve, elvált anyukaként nem a partnerkeresés volt a prioritása. – De egyre többször kerített hatalmába az érzés, hogy Tibivel lehetne közös jövőnk. Mindig jó kedvre derített, amikor jött, hogy felvegye a kutyaellátmányt, és nálam játszott a kutyás faktor. Röviden mindig kiléptem hozzá, amikor ebben a lépcsőházban gyakorlatozott a nyom- és bombakereső szolgálati kutyáival, főleg amikor azt hallottam, Döncikét hívogatja. Azt a tüneményes kis shih tzut meg kellett simogatnom, közben pedig váltottunk néhány szót. Kellemesen meglepődött, hogy számon tartom az eredményes nyomkereséseit, de Nokedli valóban bámulatos tehetségű szolgálati kutya volt; nem véletlenül lett az év szimata. Hálás vagyok, hogy engem is társának tekintett.
– Minden évben megemlékezünk október 13-ról, meg a kutyafaktoros dátumokról és tapasztalásokról. Évtizedek óta dolgozom ebekkel, de álmomban sem gondoltam, hogy hatással lesznek a sorsom, jobban mondva a párommal közös sorsom alakulására – mondta Tibor, és megfogta Nóra kezét. – De azon túl, hogy a kapcsolatunkat segítették, a szellemvilágba vetett hitünket is erősítették.
– Göröngyös volt az utunk, de boldogan mendegéltünk, és persze jó adag csodálkozással – folytatta Nóra egyetértőn bólogatva, és felidézett egy kutyamentést. – Válását követően a keresztanyám lánya társasházi lakásba költözött, ahova nem akarta magával vinni Mimit, a fekete német juhászát. Ahhoz viszont nem volt szíve, hogy menhelyre adja, ezért befogadtuk, aminek az lett a következménye, hogy első tüzelésekor Tibi robbanóanyagkereső kutyája, Stoki megejtette. Az első kölykét 2020. október 13-án hozta a világra, a többiek 14-én követték. Akkor épp táppénzen voltam, mert egy komoly műtét után otthon lábadoztam. Hormonálisan valamit beindított bennem, ahogy a kicsikről való gondoskodásból kivettem a részem, mert közben bennem is megfogant egy kis élet. Hatalmas boldogság volt, mert ezzel voltak nehézségeink. Szakorvos segítségével próbálkoztunk, és e felügyelet volt az oka, hogy pontosan meg lehetett állapítani, a kislányunk november 26-án fogant. Azon a napon ment el a Darcy, egy bombakereső fekete német juhász, aki részben szintén velünk élt.
Nóra a szemét törölgette, Tibor vett egy mély levegőt.
– Előtte bocsánatot kértem tőle, amiért nem adtam neki annyi szeretetet, amennyit igényelt és érdemelt volna – magyarázta Tibor, és ő is végighúzta az ujját a szeme alatt. – A kislányunk, Luca, már tudott járni, amikor Nóra elhozta a kutyatelepre. Egyszer csak a gyerek félrefordította a fejét; úgy, mint, aki meglátott valamit, majd nyílegyenest odatipegett az első kennelhez, ami üres volt. Ott megállt, és csak bámult befelé. Ledermedtem, de Nóra is, és a zokogás kerülgette, mert ő is tudta, az a Darcy kennelje volt. Önkéntelenül tettem fel a kérdést Lucácskának: „Emlékszel?” Ő pedig bólintott. Mintha megállt volna az idő.
Nem szerencsétlen szám!
– Ilyesmire nincs magyarázat, és nem tudom komolyan gondolni, hogy mindez véletlen műve volt, de az is nagyon megérintett, hogy Döncike a lányunk születésnapján, augusztus 13-án hagyott itt minket. Tibi karjaiban lehelte ki a lelkét, méghozzá percre pontosan akkor, amikor Luca a világra jött… Döncike ekkor 13 esztendős volt – tette hozzá Nóra, és azt is elmondta, sokáig idegenkedett a 13-as a számtól. – De kezdetben Darcytól is tartottam. Akárhogy is van, a mi életünket teljesebbé tette, hogy társállataink jót akarnak nekünk. Tudták, hogy közös gyereket szeretnénk, és hogy ez nem ment könnyen, úgyhogy ebben is segítettek, de még üzentek is odaátról. Megéri kutyásnak lenni, ezt biztosan tudom, ahogy azt is, hogy szeretnénk szintet lépni. Kutyapanziót is tervezünk a telkünkön, ahol lassan túl vagyunk az építkezés nagy részén.
A spirituális szféra rejtelmeire nincs és talán nem is lehet racionális magyarázat, de az ő esetükben nem lehet figyelmen kívül hagyni a jóravalóságot. Nóra 13 évvel ezelőtt egy élő donoros műtét keretében elajándékozta a bal veséjét, és ezzel megmentette egy másik ember életét – aki ma is köztünk van, és a donorszerv is jól működik –, Tibor pedig kutyákra áldozta a fél életét.
Egy kis göröngy.
– Azért nem kértem meg Balázs Nóra kezét, mert papír nélkül is egy család vagyunk, és mert annyira sajátosnak tartom a vezetékneveink hasonlatosságát, hogy nem akarom őt olyan döntés elé állítani, hogy a feleségemként mi legyen a családneve – mondta Balázska Tibor. – Jól van ez így! Ezzel a kis görönggyel meg tudok békélni, bár az is lehet, ez se véletlen.
SZ. Z. J.
FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA, RENDŐRSÉG, ARCHÍV