Jéghideg
Pista már jó ideje egyedül élt a tanyán. Állat sem sok maradt már, nem nagyon volt miből etetni, csak néhány tyúk kapirgált, legalább némi tojást adva neki. Meg persze a macska, elüldözni sem lehetett, odakuporodott a párkányra, az ajtó előtt dorombolt, amíg be nem engedte. Pedig odabent sem volt sokkal melegebb, be kellett osztani a tüzelőt. Az utolsó nyugdíjából rendelt egy mázsát még, de nem jött meg, azóta nem is veszik fel a telefont.
„Gazemberek…” – gondolta az öreg, de igazából már haragudni is elcsigázott volt. Behordta a maradék fát, talán még holnapig kitart. Társasága nem nagyon volt, az ivóba nem járt, amióta a gyerekek a városba költöztek, legfeljebb telefonon hívják olykor, de akkor sem kérdezik, szüksége van-e valamire, még a végén el kéne utazniuk hozzá.
Csendes beletörődéssel rakott a tűzre, talán kitart reggelig, a többi aprófát félretette. Nagy dunyhát terített magára, és hallgatta, ahogy kint süvít a jeges szél. Úgy gondolta, elbaktat a szomszédhoz, csak 3 kilométerre van, és kölcsönkér egy kis fát meg gyújtóst. Forgolódott egy darabig, aztán úgy döntött, mégis felkerekedik. Vett egy elemlámpát, felhúzta a csizmát, amin jókora lyuk tátongott, majd nekieredt a földútnak.
Arcába csaptak a jéghideg vízcseppek, amint eleredt az ónos eső, mintha egyenesen a húsáig karcolnák fel. Hideget fújtatott, úgy érezte, a lehelete is rögvest megfagy, amint kifújja, és a lábbelin át is érezte: valószínűleg rosszul döntött, de már félúton járt, ha visszafordul, fa nélkül marad. Nem sokat gondolkodott tehát, de a lábai egyre nehezebben vitték, míg kibicsaklottak alóla. Felnézett az égre, majd a távolba.
„Már jönnek értem az angyalok” – gondolta, amikor vakító fehér fényt látott, amibe némi kék és piros vegyült.
***
– Tetszik tudni, hogy került ide? – kérdezte hangosan az intenzíves nővér, miután a férfi az ütemes sípolás és kattogás hangjára magához tért.
– Elindultam tüzelőért. Csontig hatolt a hideg, már nem bírtam tovább. Aztán angyalok jöttek értem.
A nővér a kórterem előtt várakozó járőrökhöz lépett, akik a bundás sapkát a kezükben gyűrögetve várakoztak a hírekre.
– Magához tért. Az első vizsgálatok szerint nem lesz maradandó sérülése, de az biztos, hogy az utolsó pillanatban érkeztek. Kérdeztem, mire emlékszik, azt mondta, elindult fáért, aztán elesett. Angyalok mentek érte. Kék angyalok.
TAKÁCS T. LÁSZLÓ
FOTÓ: SZABÓ GABRIELLA