Jól fest a bostoni rendőr

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Egyenruhások is részt vettek a Love Your Block közhasznú városszépítő akcióban, és az egyik rendőr stílusosan egy közbiztonságot szolgáló, fizikai védelmi akadályt tett esztétikusabbá azzal, hogy festéket és ecsetet ragadott.

Massachusetts állam fővárosának önkormányzata immár tizedik éve szervez városszépítési akciót, amelyen több száz önkéntes szokott részt venni. A közösségépítő társadalmi munka elsősorban a szemétszedésről és a gazolásról szól, de a közparki virágültetés is szerves részévé vált, akárcsak a lámpavasak átfestése. A földalatti megállóinak bejáratait gépjárműves terrortámadástól védő, magasított betontömbök is sorra kerültek, és a belvárosi Temple Street metróállomása előtt egy rendőr is beállt az önkéntesek közé. A közreadott fényképekből ítélve a fiatal zsaru javításokat végzett, az viszont már csak feltételezés, hogy az ecset jobb fogása miatt nem kért védőkesztyűt a bal kezére. Remélhetőleg az egyenruhája festékfoltmentes maradt.

Boston önkormányzata ezúttal három szombati napot jelölt ki az áprilisi városszépítésre, és civil szervezetekkel karöltve bonyolították le a különféle eszközök átadását és visszavételét. Az önkéntesek kisebb-nagyobb csoportokban álltak neki a feladatoknak. A legtöbben most is szemetet szedtek és lombot sepertek, és ahogy a kezdeményezés elnevezése is sugallja, egyszerre egy háztömböt, azaz blokkot tettek rendbe, bár az utcák határolta terület jobban visszaadja az akció lényegét, hiszen közparkokat és temetőket is kitakarítottak.

SZ. Z. J.

FOTÓ: BOSTON RENDŐRSÉGE

boston

 

<< Vissza az előző oldalra