Késhelyzet

Sulányi Vilmos 1989-ben lett rendőr. Előtte a Magyar Optikai Műveknél dolgozott mint szerszámkészítő, mígnem 23 éves korában egy vállalati toborzáson biztatták azzal a rendőrök, hogy jó a fellépése, és éppen ilyen határozott, magabiztos emberekre van szüksége a testületnek. Részben ez tetszett meg neki.

– Részben pedig az – fűzi tovább a gondolatot –, hogy rendőrként az ember olyan dolgokkal foglalkozik, amelyekről az ismerősök, családtagok körében még hallgatni is jelentőségteljesen lehet. Különösen akkor volt ez így, amikor a XII., majd a VIII. kerületi kapitányságon végzett munka után 22 évig az életvédelmiseknél dolgoztam nyomozóként. Számos különleges üggyel is foglalkoztam, köztük négy darabolós gyilkossággal, az egyik Soproni Ági színésznőé, amelyre egy ország figyelt. Vezettem egy ideig a célkörözési osztályt, mostanában a Budapesti Rendőr-főkapitányságnál az eltűnési ügyeket monitorozom.

Ezúttal mégsem a munkájáról beszélgetünk, hanem késekről és kardokról. Sulányi alezredes ugyanis gyűjti ezeket a tárgyakat. Elöljáróban leszögezi: az ő gyűjtőmunkájának nincs határozott iránya, célja, inkább csak esztétikai szempontjai vannak. A megmunkált fémtárgyak szeretetével volt sógora fertőzte meg, aki kovácsmesterként dolgozott. Érdeklődő kamaszként gyakran álmélkodott a műhelyében, főleg amikor sógora éppen késeket, kardokat készített. Sulányi Vilmost valójában a kézművesmunka babonázta meg, valamint a kovácsműhelyek jellegzetes illata, amely az izzó szén és a hűtőolaj elegyéből áll össze. Valamint egy legenda. A MOM-ban volt ugyanis egy idős kollégája, bizonyos Gyuszi bácsi, aki azt állította: annyira ért a vashoz, hogy neki elég, ha megnyalja az abból készített tárgyat vagy akár az alapanyagot, azonnal tudja, milyen ötvözetet tart a kezében. A dolgozók hitték is meg nem is, de a legenda mégiscsak szép volt, illett a vas és a kovácsmesterség iránti szenvedélyhez.

Ez a rajongás végül Sulányi Vilmos esetében a kések, kardok gyűjtésében teljesedett ki. Úgy mondja: a hideg fegyvereket gyűjti. Volt, amelyiknek a fazonja tetszett meg, akadt, amelyiknek a míves alkatrészei vagy a funkcionalitása. Ha nagyon gazdag lenne, kerülnének méregdrága darabok is a gyűjteménybe, de akkor máshol lenne a fókusz, meglehet, egy afféle gyűjtőmunka már teljesen másról szólna. Így viszont marad számára a kés egyszerű dísztárgy, de még ezekben is fellelhető a kézművesmunka becsülete. Valamint a barátok, családtagok szeretete, hiszen gyűjteménye egy részét ajándékba kapta. Akadt aztán olyan is, amelyet, interneten vagy ócskapiacon vásárolt, utóbbi azért igen ritka. Nézegetjük a késeket, szakértők biztosan tudnák, melyik mire jó, mi inkább csak érdekes mondatokat kapunk el a „tárlatvezetésből”, például azt, hogy egynémely késhez hasonlatos híres filmekben is feltűnt, lásd Rambo vagy a Tommy Lee Jones és Benicio Del Toro főszereplésével készült Veszett vad című mozi. Valamint az is érdekes, hányféle késformát találtak az emberek arra, hogy a harcra vagy valamilyen konkrét célra is alkalmasak legyenek.

Különös mellékszál: Sulányi Vilmos az életvédelmiseknél töltött évtizedei alatt gyakran találkozott olyan bűnesetekkel, amelyekben az elkövetés eszköze éppen a kés volt. Azt mondja, ez semmiféle zavart nem okoz benne. Márkás késekkel amúgy sem szoktak bűncselekményt elkövetni. Továbbá: más a munka és más a hobbi.

Most arra gondol, eladja az összes kését, kardját, és az árából vesz egy edzett acél, vágóképes, igazi katanát, azaz egy klasszikus japán szamurájkardot. Lesz majd a szobájában egyetlen kard, amely tökéletes, és annyi értéket hordoz majd, mint egy komoly gyűjtemény. Röviden: maga a tökéletesség.

TRENCSÉNYI ZOLTÁN

FOTÓ: FÜLÖP MÁTÉ