Kicsiként is tudta, mit akar

Kávézó, félresikerült fizikai felmérő, kökénybokor, könnyes eskütétel, fővárosi rendőrkapitányság és egy kiszámíthatatlan parancsnoki ellenőrzés. Ezek voltak azok a főbb állomások, amelyek Lipták Brigittát a pályára, majd a Békéscsabai Rendőrkapitányságra vezették. A törzsőrmester ma forgalom-ellenőrző járőrparancsnokként szolgál. Nem csoda, hogy a szülei nagy becsben tartják azt a fotót, amelyet még óvodásként készítettek róla.

– A kép igazolja: már kicsiként is tudta, mit akar – mondta mosolyogva Liptákné Tobai Ágnes, Brigitta édesanyja. – A lányom nagyon szófogadó gyermek volt, és mindig mindent, mindenkit védelmezni akart. Jó testvére az öccsének, kislányként is figyelt a társaira, szerette és ma is szereti az állatokat, főként a kutyákat. Az óvodában és az iskolában sem volt vele probléma, nyugodtan mentem a szülői értekezletekre, csak jót hallottam róla. Az általános iskolai osztályfőnöke rendre dicsérte.

Békéscsabán kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskolába járt, majd lakóhelyén, a megyeszékhelytől alig több mint 10 kilométerre lévő Dobozon, egy kávézóban helyezkedett el. Mint pultos, felszolgáló kommunikációs tapasztalatokra tett szert, sokakat megismert. A településen szolgáló rendőröktől érdeklődött először arról, mik a feladataik, hogyan lettek zsaruk. A körzeti megbízottak biztatták, hogy bátran jelentkezzen, úgyhogy belevágott.

– A szándékom komoly volt, csak sajnos a fizikai felmérőhöz könnyelműen álltam hozzá. De a sikertelenség jobbra, többre sarkallt, szorgalmasan edzettem, és újra próbálkoztam. Nagyon vártam az értesítést, hogy mikor bizonyíthatom az alkalmasságomat, de valahogy nem akart megérkezni. Egy nap éppen indultam kutyát sétáltatni, amikor a házunkhoz közel, a járda mellett, egy kökénybokrokkal benőtt részen egy papírt láttam. Szeretem a rendet, felvettem. Nagyon meglepődtem, hogy egy nevemre szóló postai értesítő volt. Valószínűleg több más küldemény közül eshetett ki, elfújta a szél. Ha nem velem történik, nem is hiszem el. A postán átvettem a rendészeti szakközépiskolából érkezett levelet, de egy olyan dátum volt benne, ami akkorra már túl voltunk. Rögtön telefonáltam, és kértem, hogy pótolhassam a felvételit, a fizikai felmérőt. Szerencsére kaptam lehetőséget, és bizonyítottam is. Felvettek.

Szegeden kezdte meg a rendészeti tanulmányait 2011-ben, és a VI. Kerületi Rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályán töltötte a szakmai gyakorlatot, majd járőr lett. Ma is nagyon hálás az ottani mentorainak, mert bár sok esemény történt, nagyon türelmesek voltak vele. Bankrablás, haláleset helyszínén is volt idejük arra, hogy olyan dolgokat mutassanak, mondjanak neki, amelyekből sokat lehetett tanulni. Bár jól érezte magát a fővárosban, hazavágyott a családjához Békésbe.

– Egyszer, amikor éppen itthon, Dobozon töltöttem a szabadnapjaimat, és beszélgettem erről a körzeti megbízottakkal, parancsnoki ellenőrzés érkezett. Sietve elköszöntem, hogy ne zavarjak. Nem is gondoltam, hogy az ellenőrzést végző alosztályvezető hamarosan megkeres azzal, hogy dolgozzak a Békéscsabai Rendőrkapitányságon. A körzeti megbízottak ugyanis megemlítették neki, hogy a fővárosban töltött évek után szívesen szolgálnék itthon.

Így 2014. október 1-én megkezdte első munkanapját a közlekedésrendészeti osztályon. Sok szakmai segítségre volt szüksége, de ezt meg is kapta, amiért ma is hálás az őt akkor fogadó, a beilleszkedését segítő csapatnak. Bár majdnem tíz év eltelt, a jó emberi kapcsolatok mit sem változtak. Parancsnokaival és kollégáival, illetve a kapitányság valamennyi munkatársával nagyon szeret együtt dolgozni.

Amikor azt kérdeztük tőle, szereti-e ezt a szakterületét, határozott igen volt a válasz. A családi fotókat gondosan őrizgető édesanyja azonban közbeszólt, és a lánya válaszára egy nemmel kontrázott:

– Nem! Nem szereti, hanem imádja! Nagyon büszke arra, hogy rendőr lehet. És mi is nagyon büszkék vagyunk rá.

Gyorsan fel is idézi a rendőri esküt. Meghatottan meséli, hogy akarták meglepni Brigittát. Férjével azt mondták neki, hogy nagyon sajnálják, de nem lehetnek ott az eskütételen. Meg sem fordult a fejükben, hogy a lányuk életének nagy napjáról lemaradjanak, csak azt szerették volna, hogy meglepetésként érje őt, amikor megjelennek. Így is lett, csak úgy potyogtak az örömkönnyek a szülők és az ifjú rendőrnő szeméből.

– Nagyon szeretem, amit csinálok, bár nem minden szolgálat egyforma. Van, amikor nyugodtabb, máskor nehezebb szót érteni a szabálytalankodókkal. Tegnap például járőrözés közben felfigyeltem egy kerékpárosra, aki meglehetősen ittas volt, bizonytalanul kerekezett. Amikor megálltam, köszönés nélkül rögtön rám förmedt, hogy mi a fenét villogok ott. Erősebb kifejezést használt. Lekapcsoltam a lámpát, és megkértem, hogy kezdjük elölről a beszélgetést. Köszöntem, bemutatkoztam, és megkérdeztem, őt hogy hívják. Nehezen változtatott a hangnemén, de megkértem, hogy legalább várja meg, mit szeretnék mondani. Eljutottunk oda, hogy a végén elnézést kért a viselkedéséért. Remélem, megértette, hogy veszélyben volt, eleshetett volna, de egy autóst is nehéz, balesetveszélyes helyzetbe hozott volna, ha elé kanyarodik.

Szívesen emlékszik vissza arra, amikor sebességmérés közben egy apuka szólította meg. Két kisgyermekével megállt a műszer mellett, és azt kérdezte, megnézhetik-e közelebbről a gépet. Brigitta készségesen beszélt nekik az eszközről, mire az édesapa megjegyezte a kicsiknek: „Látjátok, ezért nem szabad gyorsan menni, mert sokba fog kerülni!” A rendőrnő anélkül, hogy ezt vitatta volna, kedvesen hozzátette, hogy a gyorshajtás nagyon balesetveszélyes. Mindenkinek vigyáznia kell magára és másokra is, úgy kell közlekedni, hogy ne történjen baleset. Számára élmény volt a találkozás, és az is, hogy bizalommal fordultak hozzá.

A törzsőrmester egyszer szabadidejében összegezte a tapasztalatait, egy húszoldalas segédanyagot készített, amelyet ma is szívesen forgatnak a jó munkaközösségnek tartott osztályra újonnan érkező közlekedési kollégák. Főként azt próbálta benne leírni, hogyan kell tisztelettel, udvariasan, de határozottan intézkedni, és mekkora jelentősége van a kommunikációnak. A balesetek elenyésző százaléka történik műszaki hiba miatt, a szerencsétlenségek, tragédiák döntő többségéhez emberi hiba vezet. Fontos, hogy a közlekedők megértsék: ha szabálytalankodnak, azzal növelik a baleset kockázatát.

– Valamilyen formában mindenki közlekedik, mindenkinek haza kellene érnie. Nem a bírságtól kell félni, hanem annak következményeitől, ha nem teszünk meg mindent egy tragédia elkerülése érdekében. Egy közlekedési baleset után az egész életünk megváltozhat, felborulhat, esetleg elveszíthetünk egy számunkra fontos embert, súlyos sérülést okozhatunk másoknak, vétlen embereknek vagy a szeretteinknek. Gondolkodjuk előre! Ne csak utóbb bánjuk meg azt, amit tettünk, az idő kerekét nem lehet visszaforgatni, a bekövetkezett tragédiát, a balesetet vagy a következményeit nem lehet eltörölni.

SZ. A.

FOTÓ: RENDŐRSÉG