Kőbányai lány kanadai díszegyenruhában

Budapest, Galyatető, Bécs, Niagara Falls.

– Édesapám külszolgálata miatt egy ideig Svédországban éltünk. Szerettem ott, de Budapesten akartam középiskolába járni, és fel is vettek a Teleki Blankába, ezért 16 évesen hazatértem, és a sportolást is folytattam – mesélte Gabriella Prommer, aki adottságai miatt került a Volán SC gyorskorcsolya szakosztályához. – Hunyadi Emese, későbbi olimpiai, világ- és Európa-bajnok volt az egyik klubtársam, és P. Nagy Zsuzsának köszönhettem, hogy a BKV Előre kerékpáros szakosztályánál is versenyző lettem. A galyatetői edzőtáborban ismerkedtem meg a férjemmel, aki szintén versenyszerűen kerekezett, és támogatta, hogy emigráljunk. Ausztriában kértünk menedékjogot ’87 őszén, majd az amerikai, az ausztrál és a kanadai nagykövetségen is jelentkeztünk kivándorlásra, de előtte házasságot kötöttünk, mert így nagyobb esélyünk volt rá, hogy kivisznek, ami be is jött. Először Kanada jelzett vissza, és egy évvel később már az ontariói Niagara Fallsban volt albérletünk és munkánk; a férjemnek éltek ott rokonai. Én pincérnőként dolgoztam, a férjem autószerelőként. A vízesés gyönyörű, de Brit Columbiába vágytunk, konkrétan Kelownába.

Közben valami más is történt.

– Motoszkálni kezdett bennem a gondolat, hogy a közszolgálat felé kellene orientálódnom, és a wellandi Niagara College szakiskolában elvégeztem a jogi és biztonsági adminisztrációs képzést. ’93-ban született a fiunk, és amikor a lányunkkal állapotos lettem, áttelepültünk Kelownába. Régóta gyűjtöttünk pénzt házra, és találtunk is megfelelőt, aztán amikor a lányunk is iskolás lett, jelentkeztem az RCMP helyi kirendeltségén. Miután az alkalmasságin megfeleltem, féléves képzés várt rám a saskachewani Reginában. Ez 3000 kilométerre volt, de eltökélt voltam, és derülátó. Kelownában nincs városi rendőrség, csak RCMP-kirendeltség, ami lényegében ugyanaz, de ezt a képletet ki kellett ismernem – magyarázta, arra utalva, hogy a több mint 30 ezer tagot számláló RCMP szövetségi szerv, amely 124 éve jött létre az Uralmi Rendőrség (1868) és az Északnyugati Királyi Lovas Rendőrség (1873) egybeolvadásával. Jogelődjei Kanada nyugati és északi területeinek közbiztonságáért feleltek, ma az RCMP már 150 város közigazgatási területén is illetékes. A mountynak, azaz lovisnak becézett zsaruk a föderatív monarchia jelképének is számítanak, mert piros zubbonyos díszegyenruhájuk egyszerre utal Nagy-Britannia szimbolikus fennhatóságára és az Egyesült Államoktól való különbözőségre. – Ha valaki a testület tagjává válik, bárhová vezényelhetik, de családosokat nem küldenek az Északi-sarkkör közelébe; és néhány év után felajánlják az áthelyezést. – A Vancouver-sziget keleti partján fekvő Duncan járőre lettem. Fájó szívvel adtuk el kelownai házunkat, és a Duncantől 20 kilométerre lévő Ladysmithben vettünk ingatlant. Az is szép vidék, de reméltük, hogy visszamehetünk Kelownába, ami 2007-ben vált valósággá. Korábban sok kollega vágyott oda, de mivel a 2003-as erdőtűz több mint 200 házat pusztított el a település délkeleti részén, utána az egész városban felmentek az ingatlanárak. Szabad státusz is volt az RCMP kirendeltségén, és házat is találtunk a családnak. Most is ott lakunk!

Tenger- és tóparti városok rendőre.

– Szerettem járőrként szolgálni Duncan és Kelowna illetékességi területén. Imádtam a pörgést, a sok kihívást, a nyomozati jogkört, de a munka lelki oldala is mély benyomást tett rám; hogy mennyi emberi sorsot keresztezek egy 12 órás szolgálat során. Ma már a sajátos helyzetekre is szívesen emlékszem, pedig néha tényleg furcsán éreztem magam. Például nemegyszer keresgéltem bujkáló birtoksértőt zseblámpával a mélysötét éjszakában külterületi részen, azaz a kanadai vadonban. Csak a papírmunkától nem voltam elragadtatva, ami sajnos kikezdte a nyakam és a hátam, mert a szolgálati autóban ezt oldalra fordulva kell intézni. Sajnos a térdemet is megviselte, hogy kergetőzős üldözések közben néhányszor ráestem. Emiatt kértem az áthelyezésem a közlekedésrendészetre. Először baleseti helyszínelő lettem, de az nem volt nekem való, ezért visszamentem a közrendre, majd egy másik képzést is elvégeztem, és vizsgáló lettem a közlekedésrendészeten. Két éve lettem droghasználat-szakértő és akkreditált értékelő. Most is ott szolgálok, és közben a férjem is mounty lett, méghozzá 48 évesen, megunta az autószerelést. A képzés után a Kelownától 40 kilométerre lévő Vernonba került, ahol egy elkövető üldözése közben balesetet szenvedett. A sötétben átmászott egy kerítésen, és amikor leugrott róla, beleesett egy kerítésoszlopnak ásott gödörbe. Az egyik lába roncsolódott, szeptemberben fogják leszerelni.

Egy felejthetetlen elektronikus levél.

– Már évek óta Kelownában szolgáltam, amikor ímélt kaptam az RCMP ottawai központjából. A humán erőforrás részleg vezetője írta, és arról tájékoztatott, felszerelt a testülethez egy férfi, aki miattam lett rendőr, mert mély benyomást tettem rá. Libabőrös lettem, mert emlékeztem rá. Még duncani járőrként hallgattam ki, szexuális indíttatású bűncselekmény elkövetésével lett meggyanúsítva, de nem mutatta annak jelét, hogy köze lett volna hozzá. Nem keveredett ellentmondásba, és idegesnek sem volt mondható. Le is állították az eljárást vele szemben. Kereszteztem a sorsát… de ő is az enyémet – magyarázta, és legdrámaibb szolgálati élményét is felidézte. – Éjszakás voltam, és több bejelentést kaptunk egy BMW sofőrjéről, aki száguldozva cikázott Kelownában; áthajtott a szemközti sávba, és egy kerítésbe is belehajtott. Már úton voltam arrafelé, amikor a rádión hallottam, súlyos balesetet okozott. Frontálisan ütközött egy Hondával. Elsőként értem oda, és a Hondát vezető fiatal lány ott halt meg előttem. Megszakadt a szívem, miközben a helyszínt biztosítottam, és alig akartam elhinni, hogy a mentősök visszahozták. Nemrég azt hallottam, újra tud járni, ami azt is jelentheti, hogy újra tud táncolni. Nagyon szeretett táncolni, azon a végzetes éjszakán is táncolni volt. Az a férfi is felépült, akit a kollegámmal az utolsó pillanatban húztunk ki egy égő autóból. Kisodródott az útról, és fának hajtott. Számoltunk az életveszéllyel, de képtelenek voltunk tétlenül nézni. Kitüntetést kaptunk az életmentésért.

Kanadában tényleg a helyére került.

– Az RCMP alapelve hogy a kirendeltségeken szolgáljon többféle nemzetiségű rendőr, és magam is tapasztaltam, jó, amikor különféle gondolkodásmódok összeadódnak. A parancsnokaim a magyarságomat is becsülik bennem, amit persze kelownai magyarok is éreztetnek velem, csak máshogyan. Sokuknak van meg a telefonszámom, és persze segítek, amiben tudok – mondta mosolyogva Gabriella Prommer, de amikor a kitüntetéséről készült fotót mutatta, kicsit párás a lett a szeme. – Ha meglátom magam a Kanadai Királyi Lovas Rendőrség tűzpiros díszegyenruhában, mindig arra gondolok: lám, mi lett belőled, te kőbányai lány? Valószínűleg akkor is zsaru lennék, ha itthon maradok, talán pont itt dolgoznék a rendőrpalotában, köszönöm a körbevezetést… Fiatalon elvágyódtam Magyarországról, és elégedett vagyok az életemmel. Jól érzem magam Kanadában, és büszkeséget is érzek, főleg a gyerekeink miatt. A lányunk ügyvéd lett, a fiunk pedig elemzőként dolgozik az RCMP ottawai központjában.

SZ. Z. J.

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN, RCMP