Kompromittáló képekkel zsarolta

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Az online világ személytelenségét használta ki két balassagyarmati fiatalember, hogy pénzhez jusson. Egyikük női álprofilt létrehozva regisztrált egy társkereső oldalon, majd intim képeket csalt ki az áldozattól, amelyekkel később zsarolta.

A sértett április elején kezdett levelezni a nőnek hitt másik férfival. A kapcsolat bizalmassá vált, olyannyira, hogy még szexuális tartalmú fotókat is küldött magáról. A zsaroló csak erre várt. Amint a képek a birtokába kerültek, megfenyegette a férfit, hogy ha nem fizet, akkor eljuttatja a kompromittáló képeket és a levelezésüket a barátnőjének és a munkatársainak. A zsaroló az egyik közösségi oldalon vette fel a kapcsolatot az áldozatával. A balassagyarmati sértett ezután naponta fizetett 5–20 ezer forint közötti összeget; hol személyesen adta át, hol pedig átutalta a zsarolónak. Először azt gondolta, tudja kezelni a helyzetet. Amikor azonban már több mint egymillió forinttól szabadították meg alig egy hónap alatt, és még mindig folyamatosan érkeztek a követelések, amelyek ráadásul egyre agresszívabbak lettek, a rendőrségtől kért segítséget.

– A balassagyarmati férfi május 8-án tett feljelentést akkor még ismeretlen tettes ellen – kezdi Danyik Donát őrnagy, a Balassagyarmati Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője. – A gyanúsított Mészáros Ádámként tartotta vele a kapcsolatot, de a nyomozás során kiderült, hogy a valódi neve Sz. Ádám, akit a rendőrségnél már ismertek. Mialatt a férfi bejelentést tett, a zsaroló közben is további összegeket követelt tőle. A sértettel megbeszéltük, hogy hol és mikorra hozzon össze egy találkozót, ahol majd átadja a pénzt. Május 10-én, az átadáskor fogtuk el Sz. Ádámot (27), majd őrizetbe vettük. Társát, a zsarolás értelmi szerzőjét május 15-én kaptuk el a szintén 19 éves barátnőjével, a sértett az utóbbi bankszámlájára utalta a kizsarolt összegeket.

Mindhármukat zsarolás bűntettével gyanúsítja a rendőrség. Sz. Ádám letartóztatását május 10-én, fiatalabb társáét pedig május 17-én rendelte el a bíróság. A nő szabadlábon védekezik.

RÁDI MÓNIKA

FOTÓ: NAGY ZOLTÁN, RENDŐRSÉG

<< Vissza az előző oldalra