Közlekedési tudnivalók Szlovéniában

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Tudta, hogy olyan gépjárműben, melyben 18 éven aluliak utaznak, tilos a dohányzás Szlovéniában? És azt is, hogy már csak e-matricával lehet közlekedni náluk az autópályákon? Hasznos tudnivalók Szlovéniába utazóknak.

Annak ellenére, hogy a szlovén tengerpart nagyon rövid, sokan mégis úti célnak választják. Ráadásul az ország tele van természeti szépségekkel, ahova akár pár napos kirándulás keretében is el lehet látogatni. Ilyen például a Bledi-tó, mely Budapesttől kocsival alig több mint 500 km. Viszont az, aki útra kel, jó, ha tisztában van néhány szabállyal.

A Szlovén Köztársaság területén minden gépkocsi részére – belterületen is – kötelező a nappali fényszóró és minden rendelkezésre álló (első, hátsó) biztonsági öv használata. Az ottani jogszabályok értelmében tilos dohányozni olyan járműben, amelyben 18 éven aluli is utazik.

A sebességhatárok személyautók számára: lakott területen 50 km/h, azon kívül 90 km/h, gyorsforgalmi úton – kék autópálya-táblával jelölik – 110 km/h, sztrádán pedig – zöld autópálya-tábla – 130 km/h. Néhány sztrádaszakaszon 110 km/h a határ (pl. A5-ös, a magyar határtól Mariborig), az alagutakban pedig általában 100 km/h. Több autópályán is elhelyeztek kamerákat, illetve az alagutakban szinte mindenhol mérik a sebességet. A Trojane-hágónál, az A1-es sztrádán pedig átlagsebesség mérésére alkalmas készülékeket is telepítettek. Utóbbinál fontos információ, hogy már kisebb sebességtúllépést követően is postázzák a büntetést a járműtulajdonosnak.

Közlekedési tudnivalók Szlovéniában

A gépkocsivezetőknél a megengedett véralkoholszint max. 0,05%, a kezdő vezetőknél (a jogosítvány megszerzése után két évig) 0,0%. Vezetés közben mobiltelefon csak kihangosítóval használható.

Az autópályák, a jelentősebb gyorsforgalmi utak és néhány alacsonyabb rendű út, összesen 612 km-es szakasz használatáért kell útdíjat fizetni. Az alagutak közül csupán a Karavankák-alagút díjköteles.

2022. február 1-jétől kizárólag az online is megvásárolható e-matricával vehetők igénybe a közutak. A magyartól eltérően az éves matricák – a korábbi fix, 14 hónapos érvényességi idő helyett – a vásárló által megjelölt dátumtól kezdődően számított 365 napig érvényesek. A Szlovén Autópálya-kezelő (DARS) tanácsa, hogy a csalások számának növekedése miatt az e-matricákat csak a DARS hivatalos oldaláról vagy benzinkutakon vásárolják meg. Az e-matricához megadott rendszám helyességéért és a díjkategória választásáért a vásárló felel. Az e-matricák érvényességét kamerás megfigyelőrendszerrel ellenőrzik. Az e-matricát még a határ átlépése előtt célszerű megvásárolni, mivel elmulasztásáért 300–800 euró büntetést róhatnak ki.

A szlovén abban is eltér a magyar matricarendszertől, hogy a szabályozás két díjkategóriát különböztet meg személykocsiknál a matrica esetében. 2A a díjkategória, ha az autó első tengely felett mért magassága legfeljebb 1,3 méter; 2B a díjkategória, amennyiben ez a magasság meghaladja az 1,3 métert.

Szabálysértés esetén a kiszabott bírság a helyszínen vagy a rendőrségen kifizethető készpénzben. Helyszíni bírság kiszabásakor a bírságoló szerv felhívja a megbüntetett figyelmét, hogy ha meghatározott időn belül kifizeti (ez általában 8 vagy 16 nap), akkor a szankciónak csak a felét kell rendeznie. A befizetés megtagadása esetén az igazoltató hatóság ideiglenesen bevonhatja a vezető és az autó (illetve a tehergépkocsi és a rakomány) okmányait, amelyeket azonban az összeg rendezését követően azonnal visszaadnak.

Közlekedési tudnivalók Szlovéniában

Teendők műszaki meghibásodásnál

Műszaki hiba esetén az 1987-es telefonszámon lehet segítséget kérni a Szlovén Autóklubtól. A meghibásodott, sérült, elhagyott járműveket a leállósávról és a „segélyöblökről” (muravidéki autópálya) legkésőbb 2 órán, az autópálya parkolóiból pedig 72 órán belül el kell távolítani. A jármű elvontatása csak a DARS munkatársának jelenlétében történhet. A visszaélések megelőzése érdekében erre fokozottan figyelni kell. Célszerű az arról szóló megállapodást is a DARS munkatársának jelenlétében megírni, hogy a kocsit hova vontassák. A vontatás költségeit a helyszínen kell rendezni, az előszámla szerinti fizetés javasolt. A vontató cég a fizetés biztosítékaként feltartóztathatja a járművet.

MÁTYÁSI GYÖRGY

FOTÓ: INTERNET

<< Vissza az előző oldalra